A legutóbbi, Bahreini Nagydíjon ezt a csapat megtehette volna, ahogy tavaly Monacóban és Kínában is tette, most azonban mégis lemondtak róla, és csak a vonalkódos verziót használták. Az Autoweek magazin értesülései szerint a Philip Morris úgy döntött, hogy a logót ezután sem teszik majd fel.
A Marlboro egyébként 1972-től van jelen a Forma-1-ben, leghosszabb ideig a McLaren, majd 1997 után kizárólag a Ferrari partnereként. A Philip Morris és a Ferrari egymilliárd dollárosra becsült szerződése 2011-ig tart.




