A 2008-ra a Toro Rossóhoz szerződött Sebastien Bourdais eddig nagyon sikeres autóversenyzői karriert tudhat maga mögött: 2001-ben megnyerte a Forma3000 sorozatot, majd az amerikai ChampCarban eltöltött öt éve alatt az első idény kivételével mindegyik szezonban bajnok lett.
A 28 éves pilóta azonban most attól tart, hogy rajongói túl nagy elvárásokat támaszthatnak, amelyeknek a középmezőny végébe tartozó Toro Rossóval nem tud majd megfelelni.
“Aggaszt, hogy az emberek nem értik, hogy nem ugyanolyan feltételekkel indulok, mint Hamilton a McLarennel. Jövőre biztosan nem leszek bajnok, Franciaországban nagyon sokat várnak tőlem, amit nem tudok teljesíteni” – nylatkozta Bourdais a francia L’Equipe-nek.
Bourdais-ra azért is irányul akkora figyelem hazájában, mert jó ideje nincs komoly francia versenyző a mezőnyben. Ennek okairól így vélekedik a versenyző:
“Az F1 története során néha tíz francia is volt egyszerre, ma már sokkal kevesebb. Ciklikus, mindig is így volt ez, és így is lesz. Egyszerűen ilyen a sport természete.”
A versenyző azt is elárulta, hogy volt ChampCar-csapata, a Newman-Haas társtulajdonosa, a színészlegenda Paul Newman valamikor idén ellátogat majd egy Forma-1-es futamra is, hogy kövesse volt védence pályafutását.





