Massa ezzel le is mondhat világbajnoki esélyeiről, és a finn pilóta is 18 pontos hátrányban van.
A csapatfőnök, Jean Todt a verseny után elmondta, hogy számítottak arra, hogy nehéz helyzetben lesznek Monzában, de következő pályák nekik kedveznek majd.
“Volt egy megbeszélésünk a mérnökökkel, és egyértelmű, hogy idén nem vagyunk versenyképesek az olyan pályákon, ahol nagy mechanikai tapadásra van szükség és sokat kell használni a kerékvetőket. Monte Carlo, Kanada, Budapest voltak a legrosszabbak és Monza. Fuji [a Japán Nagydíj helyszíne] kérdéses, ott még nem jártunk, de úgy gondoljuk, hogy Spa, Sanghaj, és Brazília esetében nincs okunk azt hinni, hogy ne lennénk versenyképesek” – magyarázta Todt.
A csapatfőnök azt is elmondta, hogy a Massa versenyének korán véget vető felfüggesztés-problémát is alaposan megvizsgálják.
“Kivizsgáljuk. Már tudjuk mi volt a gond, most szétszereljük az alkatrészt, hogy pontosan megállapítsuk a probléma okát. Ilyesmi most először fordult elő.”





