Hivatalosan is bejelentették, hogy Jarno Trulli, aki jövőre Ralf Schumacher mellett a Panasonic Toyota Racing versenyzője lesz, a rajthoz áll a még hátralévő két futamon. Trulli és eddigi csapata a Renault közös megegyezés alapján felbontotta az idei évre szóló szerződést. Ezután hivatalossá vált, hogy az olasz pilóta a Toyota csapatához kerül. Ott szinte azonnal megkezdte a versenyautó tesztelését, hogy minél hamarabb hozzászokjon.

Eleinte úgy nyilatkozott, még nem érzi magát teljesen “otthonosan” benne, ezért nem valószínű, hogy idén rajthoz áll, inkább a 2005-ös évre koncentrál. Úgy látszik ez mostanra megváltozott, mivel Trulli lesz az, aki Suzukában Olivier Panis mellett a másik Toyota versenyautót vezeti a futamon.

Ricardo Zonta, aki az év közben leváltott Cristiano Da Matta helyét vette át, most egy verseny ereéig adja át helyét Trullinak, míg az utolsó brazil nagydíjon Panis teszi ezt meg. Így a francia számára a hétvégi Japán Nagydíj lesz az utolsó F1-es futam karrierje során, Zonta pedig hazai közönsége előtt még versenyezhet.

Trulli debütálása és Panis búcsúzása mellett több szempontból is fontos futam lesz a suzukai a Toyota életében. Számukra ez hazai verseny, ahol még inkább jó eredményt várnak a vezetők, másfelől ez a csapat 50. futama.

“Nagyon kellemes lesz visszatérni Japánba, mert nagyon sok Japán szurkolóm van, akik bizonyára nagy örömmel fogadnak. Hálás vagyok Oliviernek és Ricardónak, hogy ezt lehetővé tették. A Japán Nagydíj hétvégéje segíteni fog átlátni, hogyan is működnek a dolgok a Toyotánál. Mindamellett a hétvégén szerzett tapasztalat egy jó kezdés lesz számomra a tél során végzendő munkához.”- mondta Trulli.

A csapat vezetője Tsutomu Tomita így kommentálta a bejelentést: “Két sikeres teszt után úgy döntöttünk, felkérjük Jarnót, hogy versenyezzen a csapatnál az év hátralévő két futamán, kezdve a következő hétvégi suzukai Nagydíjjal. A lehetőség, hogy behozhassuk Jarnot a csapatba versenyzőként Japánban és Brazíliában nagyon hasznos lesz számunkra, mivel egy erős munkakapcsolatot alakíthatunk ki versenykörülmények között már a 2005-ös szezont megelőzően.”