A sportkocsis, versenyautós kagylóülések-székek használata 15 éve még csak hardcore autóverseny-rajongók, akkori „profi” szimulátoros játékosok, esetleg autós újságírók szokása, gegje volt, mára viszont sajnálatos módon elterjedt – ún. gamerszékben ül „mindenki”, aki játszott már két videojátékkal vagy épp kamera előtt ülve jelenik meg az interneten.

Nem a székeket sajnáljuk tőlük, hanem őket sajnáljuk, hiszen bármennyire is menőnek látszik egy-egy ilyen ülőalkalmatosság, a forma eredeti célja, dizájnja miatt nagyon nem arra valók, amire ma használják őket, így már középtávon is izom-, ízületi és gerinc-, valamint egyéb problémákat okozhatnak.

Van azonban helye az ilyen üléseknek is, még a versenypályán kívül is: akár autóba szerelve, akár otthon, a szobában, ha az ember tényleg virtuális pilótaként tevékenykedik.

Őket kínálja most meg a hagyományos autóüléseket, sőt gyermeküléseket is gyártó, de leginkább az autóversenyzés kapcsán híres Recaro: az idén 60. születésnapját ünneplő cég ugyanis a centenáriumi Le Mans-i 24 órás verseny kapcsán az ott is használt üléseket teszi elérhetővé.

Az ergonomikus ülés lényegéből fakadóan kényelmes ülés is, ezért huppannak ilyenekbe évtizedek óta a versenyzők, de ha valaki sportosan szeretné érezni magát az erre alkalmas autójában – mert nyilván nem egyterűkbe való –, az most megveheti a RECARO Podium GF 24H Le Mans limitált kiadású ülést, mely az adapterkészlettel tulajdonképpen bármilyen közúti gépkocsiba beszerelhető.

Kattints a képre, galéria nyílik!

Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 2
Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 3

Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba

Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 9
Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 10
Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 11
Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 12
Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 13
Fotó megosztása:

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szabványainak megfelelő, üvegszálas polimervázra a versenyeken is használt párnákkal kiegészített, integrált fejtámaszos, derék-, fenék- és válltámasszal ellátott ülés tűzálló anyagokból készül, négy- öt- és hatpontos övvel is használható, HANS-kompatibilis ülésre a Recaro logója mellett a Le Mans-i 24 órás hivatalos emblémája is felkerül. Az üléshez egyébként három párnaszett jár, hogy mindenki alkatának megfelelően állíthassa be azt magának.

Az FIA-s versenyhomolgáció ellenére a Recaro ülése közúti autóba is szerelhető – a gyártó állítása szerint ez az egyetlen ilyen termék a piacon.

Ennél menőbb ülés nem kerülhet az autódba 14

A stuttgarti központú gyártó a feljebb említett gamerekre is gondolt: aki komoly hardverrel szimulátorozna, az ilyen változatban is talál hivatalos Le Mans-os ülést – ha most beszerzi a szintén korlátozott kiadású széket, teljessé is teheti a karácsony táján érkező vadonatúj hivatalos Le Mans-játék nyújtotta élményt.

 

Sajnos a Recaro az autóba szerelhető, valamint a gamerváltozat árát sem közölte, azt csak a komoly érdeklődőknek árulják el.