A közel 4,4 millió magyarországi személyautó kilencvenvalahány százalékának a tulajdonosa nem fizet külön azért, hogy a saját utcájában parkolhasson. Ez a kilencvenvalahány százalék (több millió ember) most képzelje el, hogy innentől fizetnie kell 20-30-40-50… ezer forintot évente (vagy, ha két autója van a családnak, akkor akár 100-150-200… ezer forintot) azért, hogy a lakása vagy a háza előtt, vagyis a saját otthonánál állhason és parkolhasson a kocsijával.
 
Ez történt Budapest számos kerületében 2024-ről 2025-re. Jelentősen megemelték az önkormányzatok a helybéliek által addig megszokott ingyenes, vagy jelképesen és jellemzően 1-2-3 ezer forint/éves lakossági várakozási díjat.
 
A Vezess megkérdezte a belső kerületek vezetését, hogy mit tapasztaltak tavaly: hogyan változott a lakók által megvett engedélyek száma, mit mondtak nekik az autósok, és hogy mennyiben változott a parkolási helyzet? A hivatalos indoklás szerint utóbbinak a javítása volt a cél a drágítással mindenütt, ugyanis Budapest számos részén drámaian nehéz közterületen szabad parkolót találni. A helybélieknek és az oda autóval érkezőknek egyaránt.
 
A válaszok előtt azonban szavazzunk!
 
Mi a véleményed a budapesti parkolási díjakról?
Alacsonyak.
12% (50)
Rendben vannak.
11% (48)
Magasak.
77% (329)
 
Lenyomta az áremelés az autósokat 1

Ellenőr munka közben januárban (kép: Vezess)

Közel 300 ezer forintba is kerülhet az otthon előtti parkolás

A korábban hosszú ideig jelképes összegeket rendkívül változatos rendszer és igen különböző díjak váltották fel, ezek összegét sok minden befolyásolhatja. Például a járművek környezetvédelmi besorolása (máshogy nézve: az életkora), a súlya, vagy a tulajdonos lakhelye a kerületen belül. Mi itt és most tájékoztató jelleggel felsorolunk több belvárosi kerületi díjat, akit ennél pontosabban érdekel, érdemes az érintett önkormányzatok honlapján megnézni az apróbetűs részeket. Cifra lesz a felsorolás.
 
II. kerület
‒ Személyes kiváltásnál 20 ezer forint az első autóra, online 15 ezer, a másodikra személyes ügyintézésnél 45, 65 vagy 85 ezer forint zónától függően, online pedig 40, 60 vagy 80 ezer forint.
III. kerület
‒ Személyesen kiváltva az első autóra 17 540 forint a díj, a második autóra, ha saját, 42 540, ám ha céges, akkor 62 540 forint. Online kiváltva az első autó 16 ezer forint, a második autó sajátként 41 ezer. Céges autót ugyanakkor online nem lehet kiváltani, be kell menni az önkormányzathoz, vagyis visszaugrunk az első mondatra, így 62 540 forint.
V. kerület
‒ Talán a legegyedibb parkolási rendszer a helyieknek, ugyanis az első autóra ingyenes, míg a másodikra akár 225 ezer forint is lehet az éves lakossági várakozási díj. Berakjuk ide az önkormányzat honlapjáról a közel kéttucatnyi különféle összeget tartalmazó táblázatokat.
 
Lenyomta az áremelés az autósokat 2
 
 VI. kerület
‒ Terézvárosban nem számolnak fel pluszpénzt az önkormányzat munkatársaival ügyet intéztető helybélieknek, itt a járművek tömege és a környezetvédelmi besorolása mentén különböznek a díjak. Első autóra 36 ezer forint/év, ha két tonnánál nehezebb a jármű, akkor duplázódik 72 ezerre. Második autóra alapból 72 ezer forint, két tonna felett 144 ezer, és szintén 114 ezret kell fizetni az Euro 1‒4 környezetvédelmi kategóriába tartozó autók gazdáinak is.
VII. kerület
‒ 38 200 forintot kérnek az első autó után, 74 200 forintot a második után, az elérhető kedvezményekről itt érdemes tájékozódni.
XIII. kerület
‒ A parkolási zónától függően 15 ezer, 22 500 vagy 30 ezer forint a fizetendő összeg az első autóra, és szintén zónafüggő a második járműnél is: 60 ezer, 90 ezer vagy 120 ezer forint évente.
 
Jellemzően személyenként egy autóra kérhető lakossági várakozási engedély, lakásonként viszont kettőre. Budapest belvárosában ritka az ettől eltérő rendszer (Belváros-Lipótváros). Szintén jellemző, hogy a tisztán elektromos autók engedélye után is fizetni kell.
 
Lenyomta az áremelés az autósokat 3

A legmagasabb összeg: 225 ezer forint/autó/év (kép: Vezess)

Mindenhol visszaesett a vásárlás

Minden egyes általunk megkérdezett belvárosi kerületben csökkent a helyi lakosok által megvásárolt várakozási engedélyek száma a jelentős áremelés utáni évben, vagyis tavaly – derült ki a Vezess körkérdéséből.
 
A járműtömeg növekedésével párhuzamosan jellemzően egyre több és több engedélyt váltottak ki a belső kerületek lakói 2025-ig, tavaly viszont megtört a lendület, és visszaesett a számuk.
 
  2025-ben kiadott lakossági várakozási engedélyek száma 2024-ben kiadott lakossági várakozási engedélyek száma
II. kerület 10 305 11 480
III. kerület 13 628 14 712
VI. kerület 7781 8921
VII. kerület 7953 9497
XIII. kerület 26 420 30 307
 
Érdekes megnézni a XIV. kerületet, amelytől szintén elkértük az adatokat. Zugló kisebb része belvárosinak tekinthető terület, ha nem is szűken, de a Hungária körúton belül található. A kerület nagyobb, külső részében azonban sok helyen még fizetős parkolás sincs.
 
Százalékosan nézve itt is látványos díjemelés történt 2024-ről 2025-re, azonban a legbelső kerületekhez képest mégis csak jelképesnek tekinthető a 2000 forintról 6000 forintra ugrás. Nem is volt trendforduló tavaly: 15 953 darab engedélyt vásároltak a zuglóiak, míg egy esztendővel korábban 15 315-öt.

Még jobban visszaesik idén a lakossági engedélyek száma? A legfrissebb, januári adatok

Eddig egész éves számokról beszéltünk, de több kerülettől már be tudtuk kérni a 2026. januári statisztikákat is. Mivel ezek az engedélyek az adott év január 31-től a következő esztendő január 31-ig érvényesek, az év első hónapjában kell kiváltani minden helybélinek, ha nem akar Mikulás-csomagot a szélvédőre. Természetesen az év hátralévő részében is adnak ki engedélyeket az önkormányzatok, mégis érdekesek a legfrissebb adatok. 

  2026 januárjában kiadott lakossági várakozási engedélyek száma 2025-ben kiadott lakossági várakozási engedélyek száma
VI. kerület 4500 7781
VII. kerület 6021 7953
XIII. kerület 19 692 26 420
Lenyomta az áremelés az autósokat 4

Pótdíj, kerékbilincs és elszállítás ‒ a szabálytalan parkolást különféle szankciók követhetik (kép: Vezess)

Hogyan reagáltak az autósok az önkormányzatok szerint?

Amikor e mondatok fogalmazódnak szerdán, ismeretlen számunkra a cikk elejére betett szavazás csütörtök reggeltől alakuló eredménye arról, hogy milyen véleménnyel vannak a budapesti és a vidéki olvasóink a jelenlegi díjakról. 
 
Természetesen megkérdeztük a kerületeket is arról, hogy milyen reakciók jutottak el hozzájuk a várakozási díjak összegének jelentős emelése után.
 
„Érkezett néhány visszajelzés, hogy sokallják az emelést, de a többség elfogadta, hogy egyrészt a zsúfoltság és a környezeti károk enyhítése miatt szükség van erre a lépésre, másrészt valóban visszás, hogy eddig gyakorlatilag ingyen használták a közterületeket. A díj havi szinten 3 ezer forintnak, azaz kevesebb mint 5 liter benzin árának felel meg – az autóval rendelkezők túlnyomó többsége belátta, hogy ez nem egy megfizethetetlen összeg” – közölte a Terézvárosi Önkormányzat. 
 
A szomszédos Erzsébetváros vezetése szerint „a változás bejelentésekor megosztó volt a fogadtatás, ezzel azonban számoltunk. Egy ilyen mértékű díjemelés természetesen érinti az emberek mindennapjait, ezért voltak kritikus és támogató vélemények is egyaránt.”

Terjed egy újfajta parkolóhely Budapesten

Először 2021 augusztusában a VI. kerületben jelentek meg azok a közlekedési táblák, amelyek a kizárólagos lakossági parkolás lehetőségére hívják fel a figyelmet. A táblák után sorjázó helyeken este 18 óra és reggel 7 között csak a kerületi parkolási engedéllyel rendelkezők várakozhatnak autójukkal. Terézváros példáját aztán követte több belvárosi önkormányzat vezetése, a Fővárosi Közgyűlés pedig 30 százalékban maximalizálta egy adott kerületben ezek számát.

Egyes városrészekben pusztán csak a táblák kerültek ki, ezekbe az utcákba bekanyarodva különösen figyelni kell az esti parkolás előtt a máshol lakóknak. A VI. kerületben viszont vörös festéket használtak az aszfalton az autósok figyelmeztetésére. Minden egyes lakossági helyre felfújták Terézváros pajzs alakú címerét.

Lenyomta az áremelés az autósokat 5

A VI. kerületben már 2024-ben elérték a maximális 30 százalékot, ami sok utcában megkönnyíti a helyiek esti parkolását (kép: Terézvárosi Önkormányzat)

Fontos kérdés, hogy az árak ilyen mértékű emelése után tapasztalnak-e bármilyen változást a parkolási szokásokban az önkormányzatok. Hiszen kimondva is ez volt a cél.
 
„A kerületi parkolási rendelet változtatásának fő célja a közterületen parkoló gépjárművek, kifejezetten a hosszú távú autótárolás, a hosszú hetekig, hónapokig nem mozduló autók számának csökkentése volt. Ezt a célt a lakosság jól fogadta, jelentősebb mennyiségű panasz a díjakkal kapcsolatosan nem érkezett. Az első engedélyek száma 14%-kal csökkent az előző évhez viszonyítva, szemléltetve, hogy az intézkedés elérte célját” – közölte a XIII. kerületi önkormányzat.
 
Erzsébetváros válasza szerint „egyrészt csökkent a lakossági várakozási engedélyt kiváltók száma, másrészt viszont közel 300 parkolóhely megszűnt többek között a sétálóutcák kialakítása miatt, valamint közlekedésbiztonsági okokból (trolielakadások megszüntetése). Ugyanakkor területi különbségek jól láthatók. Belső-Erzsébetvárosban például érzékelhetően csökkent a fizetős parkolást igénybe vevő járművek száma. Ez arra utal, hogy ezen a területen a forgalmi és parkolási szokások már ténylegesen változni kezdtek.”
 
„A legfontosabb változás, hogy egyre kevesebben váltják ki az éves parkolási engedélyt. Feltételezhetően azért, mert egyre többen kezdik belátni, hogy a belváros közepén nem feltétlenül van szükség autóra, és jobban járnak egy zöldített, élhetőbb lakóhellyel” – ezt már a VI. kerületi önkormányzat írta kérdésünkre.
 
Végül kíváncsiak vagyunk még egy szavazás eredményére.
 
Mit tapasztaltatok a cikkben említett belvárosi kerületekben 2025-ben?
Könnyebb parkolni, mint korábban.
8% (11)
Nincs változás.
42% (62)
Nehezebb parkolni, mint korábban.
50% (73)