Drága Barátom!
Látom kicsit elbeszélünk egymás mellett, de mindegy.
Hál' Istennek megáldott a sors nem is egy mérnök ismer?ssel, akikkel elég szoros kapcsolatot ápolok, így van némi rálátásom tudományotok mibenlétére, és határaira. E tekintetben szerintem egy szóval nem kisebbítettem érdemeiteket, ugyanis valóban, minden csak id? és pénz kérdése, de hidd el, az anyagi források tekintetében, nem árt ha a hatékonyságot is figyelembe vesszük. Márpedig - ha jól tudom - ez nálatok nem is olyan utolsó szempont. Azon túl persze hogy ésszer? és el?írt is egy beruházás megtervezésekor. A lehet itt nem az abszolút elméleti megvalósíthatóságot értem - mert persze, akár új utat is lehet építeni mindegyik helyett -, hanem alapvet?en az ésszer? keretek közt nem mai forgalomra méretezett építmények átalakításának ésszer?ségére gondoltam. Persze most el lehet vitázni, hogy mi az ésszer?, de remélem te sem vagy az a fajta véresszájú vadállat, aki szerint minden barokk épületbe kell egy liftet tenni milliárdokért, csak hogy "akadálymentes" legyen, mikor semmi szükség rá.
Meglep, hogy naiv okoskodásnak tartod amit írok, hiszen pont én írtam, mennyi feladata van egy sof?rnek, amire tekintettel kell lennie munkája közben, ahogy mindenki másnak a saját területén, hiszen azért valljuk be, nem egyszer?, de nem is atomfizika ez a szakma. Ne degradáljunk már le mindenkit logikátlan baromnak, aki nem 0-24-ben kamionsof?r. Egyrészt véleményem akkor is lehetne, ha soha a büdös életben meg sem fordultam volna abban a közegben, úgy meg hogy némi rálátásom is van a kérdésre - már az alapra, nem az általad megrögzötten bizonygatottra -, pláne úgy gondolom, hogy a tévedésekkel kapcsolatosan kifejthetem álláspontom, különösen, ha azokról olyan információim vannak, melyek nem légb?l kapott találgatások, és okoskodások.
Bölcs lenne, ha a kérdéskör jogi részének is utána néznél, miel?tt laikus szemmel próbálod bizonygatni álláspontod. Nem fogok korrepetálást tartani, de nagyon másról beszélsz, mint amit én felhoztam példának. Igenis a sof?r felel?ssége minden, amit írtam, tekintet nélkül sajnos arra, hogy milyen tulajdoni viszony áll fenn közte és járm?ve közt - de itt mondhatnék bármilyen más járm?vet, szolgálati kocsit, motorkerékpárt, nem kell feltétlen kamionra gondolni. Minden esetben, ha az közvetlen életveszélyt okozhat megtagadhatja a vezetést és ezért ?t felel?sségre vonni nem lehet. Nyilván ebben a munkaszerz?dés, a kollektív szerz?dés tartalmazhat eltéréseket, de már csak a szakma általános szabályai, valamint a KRESZ alap szövegéb?l is következtetni lehet arra, amit mondtam: végeredményben a sof?r az, aki felel a járm?ért. Az, hogy ez jelenleg nem feltétlen kellemes, tény, mindazonáltal senkit nem érdekel, pláne olyat nem, akit begyalul egy ilyen szerelvény. Nyilván az üzembentartónak is vannak kötelességei, de amiket korábban felsoroltam, azok nem az övé. Olvass utána, mert ebben így fölösleges tovább vitatkozni.
Fújd fel, az hogy valaki belehajt egy gödörbe, hogy jön össze azzal, hogy valaki elalszik a volánnál, vagy a ponyván hagyott jéggel, ami agyonüti a gyalogost a zebránál? Ugye nem gondolod, hogy az ok-okozati összefüggés ugyan az mindkét esetben?
A konstruktivitás a jöv?re vonatkozóan szerintem a szabványok okán azért áll. Nyilván nem építenek a jelenleg érvényben lév? kívánalmakkal ellentétes hidat, de ne ?rülj már meg, a régi építményekkel értsd már meg, hogy nem lehet - nem éri meg - mit csinálni. Vannak ez ami tény. Most sem lebeg? autókra vagy a még fel sem talált rendszerekre készítik a szabványokat. Naná, hogy nem fog a jelenlegi hálózat ennek megfelelni. Hogy valaki ezt ne lássa be, az döbbenet. Én elhiszem, hogy nagyon okos és értelmes vagy, de hogy képtelen vagy megérteni, amit szép magyar körmondatokban levéstem ide, az kész. Több dolgot keversz itt, nem picit.






























Kínai autó veri a Golfot és a Focust
Így rajtol egy GT-R




















