2003.06.18. 06:55

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Renault Thalia 1.4 Automata Expression

Kinőtte magát

Kulcsszavak: Renault, Thalia
gumi.vezess.hu

Kettős indíttatású volt a Renault Thalia tavalyi megújítása. Egyrészt a Törökországban készülő lépcsőshátú autót hozzáigazították a fél évvel korábban megújult Clióhoz, másrészt a kivitel színvonalasabbá tételével és a felszereltség bővítésével feljebb emelték a Thalia nívóját is.

Most a Thalia szemből tökéletes mása a Cliónak, ami kifejezetten jót tesz neki. A felvágott szemekkel és lyuggatott hűtőráccsal egész pofás az autó, már-már sportosba hajló megjelenésű. Sajnos a hátulján nem igen tudtak módosítani. Úgy tűnik, mintha az ötajtós Clióhoz tessék-lássék módon hozzácsaptak volna egy csomagtartót. A toldás, ha már szépsége erősen vitatható, a praktikum szempontjából közel tökéletes. Az így keletkezett csomagtartó ugyanis 510 literes, ami sokáig egyedülálló volt ebben a kisautós kategóriában. Pici azonban a csomagtér nyílása, ami nehézséget okoz a nagyobb kiterjedésű bőröndök vagy hajóládák beemelésekor. Ebben az árkategóriában teljesen elfogadható, hogy a csomagtérajtó burkolatlan, ám látványa mégis kellemetlen.

Utasterében a Thalia olyan, mintha az első kiadást egybemosták volna a faceliftes Clióval. Már fejlettebbek a szövet és műanyag burkolatok, de a műszerfalat körbeölelő anyag látványosan olcsó és betonkemény. A túl meredek szögben álló kormány is a Cliótól jön, a jövő szele, hogy a rádiót a kormányról is vezérelhetjük.

A középkonzol maradt, amilyen volt. Fejlődés csak abban látszik, hogy a rádió a donor Cliótól származik és hogy a középkonzol tetején a külső hőmérséklet megjelenítésére alkalmas központi kijelzőt helyeztek el.

A motor- és hajtáslánc paletta felfrissítése is a Thalia megújításával együtt került napirendre. Így jött a képbe az 1,4-es 16 szelepes benzinmotor no és az automatikus váltó. Ezek közül az előbbi modern, utóbbi kicsit régi vágású. Az 1,4-es könnyűfém motor 16 szelepes, és 98 lóerős teljesítmény leadására képes, ami derék eredmény. A váltó viszont csak négyfokozatú. Kézi váltásról ne is álmodjunk, de legalább normál tempó mellett a váltó finoman és viszonylag gyorsan kapcsol. Lassan bóklászva nem állítjuk túl nagy feladat elé a váltót, ám ha gyorsítani szeretnénk, túl sokáig vacillál a visszaváltáson és a motorból előtörő teljesítmény is kevésnek tűnik.

A kézi sebességváltóval ez a motor kifejezetten fürge haladást teszt lehetővé, ám az automatika gátat szab a száguldásnak. Kényelmes utazásra berendezkedve vagy szorult helyzetben lévőknek azonban tökéletesen megfelel ebben a szettben is az autó. Ugyanis ha nem akarunk Guinness rekordot dönteni Budapest és Gyöngyös között a 3-as úton, akkor meglepően kevés benzint fogyaszt el a motor. Írd és mondd, 6,5 liter benzinnel beéri száz kilométerre. Városi hajtáskor azonban ez felszökik akár 9-10 literig is, amit a sok ácsorgás és a csúcsforgalom okoz. Viszont ilyenkor talán még inkább élvezhető az automata váltó előnye, hiszen több millió kuplungolástól menekülünk meg.

Ebben az összeállításban (1,4 16V, automata váltó és Expression kivitel) nem szerepelt a légkondicionáló, mint alapáras tétel, ami a nagy kánikulában rányomta bélyegét az ismerkedés első fázisára. Dugókban állva gyakorlatilag elviselhetetlen a meleg, de ezt kár lenne az autó hibájaként felróni.

A Thalia célpiacát a fiatalítás és a modernizálás ellenére a szegényebb, kelet-közép-európai országok alkotják, ahol gyakorlatilag egyformán rossz minőségű úthálózat szolgál a mindennapokban. Épp ezért az autó rugózása komfortra hangolt, vagyis a lágy felfüggesztéseken gördülő Thaliával minden gyorsabb váltott ívű kanyarvétel izgalmas játék az elemi erőkkel.

Kereszthibákkal tarkított úton az autó régi szép nyári emlékeket idéz. Rugózásával egy balatoni hullámokon evickélő ladikot juttat eszembe, melynek utasai folyamatosan küszködnek elő-előtörő rosszullétükkel. Érzékeny gyomrúak nehezen viselhetik a dobálást, viszont az tény, hogy Budapest úttalan útjain kényelmesen lehet még nagy sebességgel is haladni. Megállni sem probléma, mivel a fejlesztés fázisai alatt erőteljesebb féket is adtak a Thalia alá, ami könnyen adagolható.

Utasterének méretét tekintve a Thalia nem különbözik a Cliótól, ami jó hír az elől ülőknek és rossz hír a hátul ülő kosárlabdázóknak. Kényelmesek az első ülések, magas vezető is jól elfér. Elhelyezkedését egyedül a csak fel-le állítható, és túl meredeken álló kormány nehezíti. Hátul viszont már nem szerencsés 175 centi feletti magassággal utazni. Az ennél magasabbak szégyenlős térdösszehúzásra és tisztelettudó főhajtásra kényszerülnek.

Magyarország egyik legolcsóbb kis családi autója a Renault Thalia, ami az automatikus váltóval ráadásul kategóriájának egyedüli képviselője is. Csak megrögzött automata váltó hívőknek vagy rászorulóknak ajánlható az automatikus váltó a kézivel szemben. Bár a fogyasztást az automata alig növeli, a beszerzési ár 250 ezer forinttal magasabb és az autó amúgy vehemens viselkedése is sokkal visszafogottabbá válik. A Thalia Expression Automata ára 2 860 000 forint. Ennél pont 100 ezer forinttal drágább csak a légkondicionálót is tartalmazó, akciós Oasis kivitel.

Műszaki adatok - Renault Thalia 1.4 Automata Expression
Lökettérfogat (ccm) 1390
Furat x löket (mm) 79,5x70,0
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford) 72(98)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford) 127/3750
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 12,9
Végsebesség (km/h) 180
Fogyasztás (l/100 km) város 10,0
Fogyasztás (l/100 km) lakott területen kívül 5,8
Fogyasztás (l/100 km) vegyes 7,3
CO2 kibocsátás (g/km) 174
Gumiméret 175/65 R14
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4171/1911/1437
Tengelytáv (mm) 2472
Csomagtér (liter) 510
Menetkész tömeg / terhelhetőség (kg) 950/520
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 50
Listaár (forint) 2.860.000

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó