2004.09.06. 06:55

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Peugeot 307 1.6 HDi Presence - Mindjárt más

Kulcsszavak: Peugeot, 307
gumi.vezess.hu

Dízelmotor témában a franciák mindig is topon voltak. Igen ám, de az utóbbi időben a Peugeot valahogy alulmaradt a modern közös nyomócsöves dízelmotorok terén dúló lóerő-harcban. Míg a legjobbak már javában 130 lóerő fölött hoztak ki kétliteres dízeljükből, ők még mindig csak a 90 és 109 lóerős motoroknál tartottak.

Közben a háttérben dúltak a szervezkedések. A PSA Peugeot Citroën és a Ford közös erővel dolgozott dízelmotor gigaprojektén. Ennek első eredménye az 1,4 literes dízelmotor volt, ami a többek között a 307-esbe is bekerült.

Aztán jöttek a nagyobbak, a fentebb említett 2,0 literes jószág utódja már 136 lóerővel garázdálkodik, ám közben egy kifejezetten alsó középkategóriás dízelt is kiokoskodtak. Ez a motor 1,6 literes, és azt a teljesítményt hozza, amit a korábbi nagy dízel.

Vagyis ez a motor is 80 kW-os (109 lóerős), ami egy ekkora autónak bőven elég kell hogy legyen. Főleg akkor, ha a tekintélyes lóerő mennyiség mellett figyelmünk kiterjed a 240 Nm-es nyomatékra is.

Ez elöljáróban egész jól hangzik, a gyakorlatban pedig jól is működik. Városban ugyan zavaró az alsó fordulattartományban érezhető finom nyomatékgyengeség, ám a felsőbb régiók erőssége már élvezhető a fokozatokat egy hajszállal jobban húzatva.

Első ránézésre azt mondanák, főleg autópályán van elemében az 1,6-os dízel 307-es. 150-nél ötödikben 3000-et mutat a fordulatszámmérő. Ha 100 körülire esik vissza a tempó, akkor már kicsit nógatni kell a gázpedált, hogy visszaszerezze a lendületet. Ennek ellenére az előzések többsége hajmeresztő vállalkozás nélkül kivitelezhető a legmagasabb sebességi fokozatban.

És ami a legjobb, a végsebesség alulról nyaldossa a 190-et, vagyis ha gyakran akad sürgős dolgunk, akkor is megbízhatunk a köztes Peugeot dízelben.

És akad még egy bónusz: a kedvező fogyasztás. Akármilyen kivitelezhetetlen tempó követésére kényszeríttettük az autót, az átlagfogyasztás messze 7 liter alatt maradt. Kevésbé heves vérmérséklettel pedig könnyen belefértünk a 6 literbe is.

Városban néhányan panaszkodtak a nyomaték hiányára. Való igaz, elinduláskor lehetetlen csikorgó kerekekkel Golf GTI skalpokat gyűjteni, de ez az autó nem is erre termett. Megfontolt taktikával felvehető az iram. Igyekezzünk nem 1800-as fordulat alá ejteni a fordulatot, és akkor nem maradunk le nagyon.

Gyors váltásokkal sajnos nem tudunk belehúzni, mivel a kellemetlen viselkedésű váltó többször megnehezítette a kapcsolást. Az egész szerkezet úgy viselkedik, mint egy keljfeljancsi. A tőből megtámasztott kar bárhova képes betalálni. Oda is, ahol nincs is fokozat. De legalább könnyedén mozog. Könnyen kezelhető maga az egész autó is. Vaj puhasággal nyomkodhatók a pedálok, nyuszi tappancs finomsággal jár az indexkar.

Kényelem oldalról alapvetően sosem érte kritika a 307-est. Ez is csak egy lágyan gördülő, úthibán csendesen huppanó francia hintó.

Sportosabb életmódot diktálóknak ez kevésbé tetszetős viselkedés, de egy fárasztó nap után többet ér a könnyen vett úthiba, mintha a Mátrán keresztül ki tudnánk élni meg nem valósított autóversenyzői álmainkat.

Kezdeti erényeiből a 307-es máig sem vesztett. Vagyis négynek is elég tágas, a csomagtartója pedig bőven elég ahhoz, hogy tetőkoporsó nélkül be lehessen vállalni egy olaszországi nyaralást.

180 centi feletti vezetőnek sem gond a könnyed vezetési pozíciót megtalálni. Állítható az ülés magassága is, a kormány pedig le-be-ki-fel is tud mozogni. Csak az nem ül jól, aki nem is akar.

Nincs igazából miért belekötni az 1,6 literes dízel 307-esbe. A korszerű dízelmotor a középső Presence és a legdrágább Premium felszereltséggel választható. Így 4,45 illetve 4,8 millió forint az alapár. Az ugyanilyen felszereltségű 1,6-os benzines 500 ezer forinttal olcsóbb, ami sokaknál a benzines felé billentheti a mérleg nyelvét

Műszaki adatok - Peugeot 307 1.6 HDi Presence
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)1560
Furat x löket (mm) 75,0x88,3
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)80(109)/4000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 240/1750
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 11,2
Végsebesség (km/h) 188
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)6,1
Lakott területen kívül (l/100 km)4,3
Vegyes (l/100 km)4,9
CO2 kibocsátás (g/km)129
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4202/1730/1510
Tengelytáv (mm)2608
Csomagtér (liter)341/1328
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg)1347/473
Üzemanyagtank kapacitás (liter)60
Gumiméret195/65 R15
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)4.450.000
Konkurensek (forint)VW Golf 1.9 TDi (105 LE) Trendline: 5.020.000
Ford Focus 1.8 TDCi (100 LE): 4.845.000
Opel Astra 1.7 DTH Cosmo (100 LE): 4.889.000
Honda Civic 1.7 CTDi: 4.579.900
Renault Megane 1.9 dCi Privilege: 4.885.000
Tesztelt autó ára (forint)
Fontosabb extrákBlokkolásgátló, ködfényszórók, vezető- és utasoldali légzsák, oldal- és függönylégzsákok, manuális klímaberendezés, elektromos és fűthető visszapillantó tükrök, központi zár, fedélzeti számítógép, CD-s rádió 6 hangszóróval, motoros ablakemelő elöl.
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeNem kevés pénzt kérnek a Peugeot 307 1.6 HDi-ért, német konkurenseinél mégis olcsóbb. 4,8 millió forintért egy kedvező fogyasztású, kényelmes, nagyobb utazásokra is alkalmas családi autót kapunk.
Pontszám (max. 10)7,75 pont

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó