2004.08.30. 06:55

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Teszt: Mercedes-Benz C 200 CDI - Csak fiatalosan!

Kulcsszavak: Mercedes-Benz, C
gumi.vezess.hu

Egyetlen "jé, egy új C-osztály" felkiáltással sem találkoztunk az autóval töltött idő alatt. A témában kevésbé jártasak számára lehetetlen megkülönböztetni a most tesztelt C 200 CDI-t az előzőtől. Pedig vannak különbségek szép számmal. A java rejtve maradt, de azért alaposan szétnézve, sajtóanyaggal a kezünkben kívül is találni finomságokat.

Ilyen például, hogy a korábbi öt vízszintes rovátka helyett csak három találtatik a hűtőmaszkban, és ilyen az új első lökhárító is.

További érdekesség az első fényszórók átlátszó burája - ami korábban feláras volt -, illetőleg a hátsó lámpák néhány milliméterrel vaskosabb index-hajlata. Üdvözlendő újítás, hogy már a Classic - Mercedes szóhasználatban alapváltozatot jelölő - C-osztály is sportos küszöb és lökhárító toldatot kap. Hangyányit szigorúbban néz előre az autó, mintha bele akarna harapni az aszfaltba.

A Mercedes továbbra is elszántan a harmincon túl és negyvenen innen korosztályt kívánja megszólítani a C-osztállyal. Ez már eddig is egész jól ment, mindaddig, amíg a kedves vevőjelölt bele nem ült az autóba és nem tett meg két méternél többet. A modellfrissítés előtt ugyanis tragikusan szomorkás belső, és kelletlen viselkedés fogadta az embert.

Egy nagyon kedves, békebeli autózásra kapható, kényelmesen ringó, a sportosság látszatát messziről elkerülő autó volt eddig a C-osztály. Olyan, amelyik minden egyes kanyar előtt hangos "no-no" felkiáltással beszélte le a vadabb vezetőket dinamikus autózási vágyairól.

Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a C-osztály egy négy keréken guruló tragédia lett volna. Egyszerűen csak az történt, hogy a külsővel megszólaltatott korosztálynak nem volt kedve vezetni az autót. Ezentúl nem így lesz.

Eleve megdöbbentő a különbség, ha csak helyet foglalunk a volán mögött. Lehet, hogy azért változott ilyen keveset kívül az autó, hogy belül még egy fokkal jobban csodálkozzunk a különbségeken. Már a parkolóban sokkal jobb érzés elnyújtózni a volán mögött. Új a kormány, a műszerfal, a középkonzol és az ülés is.

És ami még ennél is sokkal-sokkal fontosabb: nagyon jó vezetni ezt az autót. Pedig a motortól nem esünk hanyatt. Gondozásmentes részecskeszűrővel felszerelt 2,0 literesnek álcázott (C 200 CDI) 2148 köbcentis közös nyomócsöves dízelmotorról van szó.

122 lóerős teljesítményével a 2,2 literes közös nyomócsöves dízelmotor nem kap kategória aranyérmet, de még csak a dobogóra sem állhat fel. Vannak erősebb dízelek is, de tudni kell, hogy ez egy direkt "butított" motor. Normális esetben 150 lóerős lenne, C220 CDI néven.

Beletörődésről szó sincs, mivel ez a motor sem éppen lomha jószág. 11,9 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órára a C-osztályt, és valamivel 200 felett hagyja abba a gyorsulást. Kézi váltóval még jobb lenne, de azért a 270 Nm-es nyomatéknak, és a mindig időben és szép finoman kapcsoló automata váltónak hála, nem esünk kétségbe. Pláne nem, ha bekalkuláljuk, hogy átlagosan 7,2 liter gázolajat fogyaszt.

Automatában mindig is jók voltak Stuttgartban, ha viszont kézi váltóról kérdeztünk, rögtön a focira terelték a szót. Erre fel új hatfokozatú kézi váltót dolgozott ki a Mercedes, aminek még a váltókarját is rövidebbre vették.

Állítólag ezzel már igazán pöpec váltásokat lehet abszolválni, mi viszont a hagyományos ötfokozatú automata akaratára voltunk bízva. Ez sem volt rossz, de kézinek jobban örültünk volna.

Szóval adott egy nem túl erős, de magabiztos dízelmotor, meg egy rakás ígéret, és mi mégis földön kívüli vezetési élményt emlegetünk?! Igen. Ugyanis egy Direct Control nevezetű valami is beköltözött az autóba, ami a kormány-váltó-futómű mesterhármas tökéletes összhangját jelenti.

Bővebb magyarázatként a szélesebb nyomtáv, az elöl-hátul átdolgozott futómű geometria, és a közvetlenebb kormányzás áll, ami a gyakorlatban mérföldekkel jobb, közvetlenebb érzetet jelent. Erre utal a Direct Control, vagyis a közvetlen irányítás is.

Ez pedig azt jelenti, hogy ezzel a C-osztállyal frenetikus érzés menni. Jó érzés cammogva kiállni a parkolóból, jó érzés 200-zal autópályán menni, és ugyanilyen jó érzés Visegrád környékén a motorosokat üldözni. Minden egyes percét ki lehet élvezni az autózásnak. Mint egy jó tokaji aszút, az utolsó cseppig érdemes kicsurgatni.

Utasaink különösebben nem tapasztalhatják meg, miben is jobb ez a C-osztály az előzőnél, ők csak értetlenül bámulták széles vigyorunkat. Nekik az előddel sem volt bajuk. Eddig is kényelmesen elfértek, és most is, eddig sem volt baj a kényelmemmel, most sincs. Ami esetleg nekik is feltűnhet, hogy több a krómdísz, és elegánsabb a fabetét.

Egy Mercedeshez óhatatlanul tapad a drága autó képzet. Pedig a C200 CDI jó vételnek számít. Természetesen nem olcsó, nem a dízel Opel Vectra ellenfele, de saját kategóriájában jutányos vétel, egyáltalán nem drágább egy hasonló Audi A4-esnél vagy egy 3-as BMW-nél. A C200 CDI Classic ára 8 374 000 forint. Ennél 535 ezer forinttal drágább a 150 lóerős C220 CDI.

Ezzel az autóval kibékülnénk életünk végéig. Nyugodtan átvészelnénk azokat az időket, amikor Mercedes besorolás szerint már E- vagy S-osztály járna nekünk.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát visel? járm? közlekedik az országban. Megel?zend? a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

PARTNERÜNKHirdetés

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Ford-el?ny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó