Teszt: Ford Mondeo 2.2 TDCi Ghia

Tartósítva

Kulcsszavak: Ford, Mondeo

[bekkep]Néha az az érzésünk, hogy a Ford Mondeo II prototípust még a 90-es évek végén megmerítették az örök fiatalság vizében és nem is engedték felbukkanni, amíg minden ízében át nem járta az öregedést gátló oldat.

Az alfa hidroxi gyümölcssavak, bifidus essensis molekulák és nanoszómák serege a Mondeónál is elérte a mélyrevitalizáló hatást. Némi double lifting, hozzá kis volume shocking szempilladúsítás és a típus 5 évvel a bemutatást követően is színvonalas vetélytárs a középkategóriában.

[bekkep]Az átdolgozással együtt a Mondeo érzésre ugyanolyan, mint eddig. Ha becsukott szemmel beültetnének egy azonos felszereltségű modellfrissítés előtti és utáni modellbe, meg nem mondanám, hogy melyik-melyik. Kívülről a Mondeo a második facelift óta tényleg csinosabb valamivel a sok króm, az új hátsó lámpa és a méhsejtmintás hűtőrács miatt, de tulajdonságai egy átlagautós számára nem változtak.

Belül hiányoznak a fedélnyitogatás nélkül, könnyen hozzáférhető rakodóhelyek a váltó körül. Ennek orvoslására alkalmat adott volna az átdolgozás, mégse történt semmi. A jobb oldali kesztyűtartó és a kartámasz alatti tér ezt nem pótolja.

[bekkep]Ebben a kategóriában nem lepődünk meg a tágasságon, de a Mondeóban tényleg sok a hely. A +130 kilós birkózó mögé valószínűleg beférne a súlyemelő válogatott hasonlóan megtermett erőembere.

Ezúttal ismét a 2,2 literes turbódízellel járt nálunk a Mondeo. A motor letaglózó nyomatékát korábban már megdicsértük a kombiban. Az erőnlét a régi, a gőzhenger továbbra is boldogítja száguldozós énünket, és ami fontosabb, a gyors előzésekkel a család biztonságát szolgálja.

A teljes töltőnyomással brutálisba átcsúszó motorerő ellentéte a finoman kapcsolható váltó. Míg a váltókar könnyedén siklik egyik fokozatból a másikba, nem is gondolnánk, milyen masszív szerkezet az egész, hogy elbírjon a motor 400 Nm-re felszökő nyomatékával.