Nissan GT-R: Porschét reggelizik

Teszt: Nissan GT-R

Kulcsszavak: Skyline, Enzo, Nissan, GT-R

A tuningolt 2,9 alatt van százon

Csak annyit tudtam, hogy irány Örkény, és az Euroring, ahol valószínűleg életem legerősebb autóját fogom vezetni, már ha a tulaj engedi. Egy hatszáz lóerő körüli Skyline GT-R-t rebesgetett a főszerkesztő, ami a világ autókedvelőinek körében legalább annyira ismert és legendás fogalom, mint az óvodában a Túró Rudi. Mindezt úgy, hogy a Skyline GT-R-t soha nem árulták az európai kontinensen, de még Amerikában sem.

A Fiat 500-as tesztgépkocsi mind a 75 lóerejét összeszedve igyekeztünk a helyszínre, hogy egy nyolcszor olyan erős autóba ülhessünk át. Egy olyan autóba, ami a kis Ötszázas 160 km/óra körüli végsebességét nyolc és fél másodperc alatt éri el gyárilag, de annak kétszeresét is megfutja. Elképesztő.

Épp a pálya régi bejárata előtt hajtunk végre egy 180 fokos fordulót, amikor visító gumihangot hallunk. Attila kutyavonyításra tippel, én arra, hogy a sárvédő beleért a gumiba - olyan közelinek tűnt a hang. Aztán jönnek a további hangok és rájövünk, hogy a száz méterre lévő pályán vandálkodik valaki, de kegyetlenül.

3,8 literes ikerturbó

Téves infó, de nem bánom

Már a bokszok felé sétálunk, amikor az apró üvegablakokon keresztül megpillantom az elsuhanó autót, ami bizony egy vadi új Nissan GT-R-re emlékeztet leginkább. Így is van, a Skyline van itt legmodernebb változatában, igaz ezt csak nemes egyszerűséggel Nissan GT-R-nek hívják. Régebbi modellre számítottam, de valahogy csöppet sem bánkódom.

Egy perc sem telik el, begurul a bokszutcába a sportautó, mit sportautó, versenyautó, a vezető leengedi az ablakot és megkérdezi: "Megérkezett a srác?" Ez én volnék. Jöhet a próbakör.



Ez felébreszt

Szürke téli napról lévén kicsit álmosan szállok be az anyósülésre, és nem titkolom, ez az a pont, ahol félteni kezdem a nyavalyás kis életem. A tulajt most látom életemben először, és máris rábízom magam. Egy apró módosítással a gyári 480 lóerő 590-re, az 588 newtonméteres nyomaték 700-ra kúszott fel, ezzel ez a második legerősebb autó, amiben valaha ültem a Ferrari Enzo után. Van miért aggódnom.

Csak hárompontos öv van hozzá

Kattan az övem, épp az ülést kezdeném állítgatni, amikor padlógázzal indít a mindössze 26 éves tulajdonos, úgy hogy a háttámla majd kettétörik alattam. Nagyjából 3 másodperc alatt elérjük a 100-at, majd a G-mérő negatív irányban leng ki (az autó jó egy G-vel lassul, gyári fékeken), és úgy feszülök a biztonsági övnek, mint a hullámvasúton a védőkeretnek.

Kezdődik a kanyargós rész, köpnyi-nyelni nem tudok, csak a karfát szorítom, ahogyan bírom. Olyan élményben van részem, amit a Le Mans versenyző Marco Werner sem tudott mutatni nekem a 420 lóerős Audi RS4-ben. Rázókőtől rázókőig farolunk, tudjuk, hogy nem ez a legrövidebb út, de biztosan a legélvezetesebb.

Aki nem szeret irigykedni, az ne kattintson a következő oldalra