2002.11.24. 08:00

Szöveg: Herold Viktor

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Sportos csapatszállító - OMP Fiat Multipla 1.9 JTD


hirdetés


A tuning tárgyát képező Fiat Multipla egy 1,9 JTD, mely gyárilag 105 lóerős és 200 Nm-t teljesít már 1500-as fordulattól. Az OMP először a kocsi külsejét vette kezelésbe. A gyári 15 colos kerekeket lecserélték 7,5x17-es Mille Miglia 8 ágú könnyűfém felnikre, melyekre 215/45 R17-es Goodyear gumikat húztak. A futóművet a nagy kerékhez mérten 30 milliméterrel lejjebb ültették, melyhez a gyári OMP rugókat használták fel. A fékeket is megerősítették, méghozzá úgy, hogy az első tárcsákat belső hűtésűre cserélték. A futóművön történt változtatás igazán stabillá tette az olasz nagytestűt.

A dízelmotor igen jól mozgatja az autót, annak ellenére, hogy a Multipla jó nagy homlokfelülettel rendelkezik. Az autó eredeti adatok szerint 12,4 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 170 km/óra a végsebessége. Az OMP cég lecserélte a gyári légszűrő rendszert egy nyitott direkt szűrőre, valamint a kipufogódobot egy kicsit sportosabbra. Ebből kívülről csak a két 76 mm átmérőjű polírozott fémcső látszik. A turbódízeleken manapság legjobban bevethető tuning fogás, a chiptuning, azaz a gyári motorvezérlő elektronika áthangolása. A cég az 1,9 JTD 105 lóerős teljesítményét 123-ra, míg a nyomatékot 200-ról 260-ra növelte. Az autó végsebessége így 15 km/órával haladja meg a gyárit, és 1 másodperccel javult a 100-as sprint ideje is.

Az igazán látványos módosítások az utasfülkében történtek. A Multipláról tudni kell, hogy hat utas kényelmes szállítására képes, üléseit pedig két sorban helyezték el. A gyári ülések nagyon kényelmesek és megfelelő komfortot nyújtanak még a középen utazóknak is. Az OMP a tuningolás során a gyári ülőalkalmatosságokat kiselejtezte, helyükre pedig kagylóülést szerelt, mind a hat helyre! Így egyik utas sem dől ki, ha a sofőr éppen a megnövelt teljesítménytől felbátorodva kicsit gyorsabbra veszi a tempót. A vezetés élményét tovább növeli a kellemes fogású bőrkormány és a megcsonkított váltógomb. A gyártó a sportos feeling növelése érdekében fém lapokkal borította a padlót, fémpedálokra cserélte a műanyag gyárit és fém taposólemezt szerelt a vezető és az első utasok lába elé.

A Multiplába beszerelt alkatrészek megvásárolhatók az OMP katalógusból, a motor tuningolását pedig egy-két nevesebb hazai chiptuningal foglalkozó cég is el tudja végezni.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó