2003.05.05. 12:48

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Schnitzer és G Power Z4 - Melyiket szeressem?


hirdetés


Ac Schnitzer és G Power, mindkét név jól cseng BMW-s berkekben, s mindkét cég kínálatában már szerepelnek a BMW Z4 átalakításhoz szükséges kellékek.

Z4 G3.0 K, így hívják a G Power roadsterét. A név sok mindent elárul. Egyfelől azt, hogy az autó alapját a gyári csúcsmodell, a háromliteres gép adja, másfelől, hogy a hagyományaiknak megfelelően ezúttal is egy kompresszor beépítésével növelték a motor teljesítményét. Köszönhetően az egyedi kompresszornak és az alumíniumból készült töltőlevegő-hűtőnek, az autó immár erősebb, mint a Z3 M. Teljesítménye 340 lóerő, de az autó rugalmasságával sem lesznek problémák, mivel 420 newtonméteres forgatónyomaték szabadul a főtengelyre. Nem marad el a várt hatás sem, 5 másodperc kell a roadsternek, hogy a mérvadó 0-100-as sprintet abszolválja. Ha ez nem elég a vásárlók meggyőzésére, az értékesítő előhozakodhat a 270 km/órás végsebesség adattal. Mi lehet csábítóbb, mint ilyen sebességgel kabriózni? Természetesen az átépítés után szükséges volt a motorvezérlés átprogramozása, és a tiltóelektronikát is ki kellet lőni az új csúcssebességhez.

Hanghatásról is gondoskodtak a mérnökök, az új sportkipufogó rendszer ugyanis nem rejti véka alá, ebben a motorban teljesítményben nincs hiány. Olyannyira jól sikerült behangolni a kipufogót, hogy önmaga 10 lóerővel gazdagítja a gyári ménest. Az igényeknek megfelelően lehet kettő, illetve négy véggel rendelni a rendszert.

Akinek "csak" a 2.5-ös motor van az autójában, annak meg kell elégednie 280 lóerővel és 350 newtonméterrel. Ekkor a gyorsulás 5,9 másodpercig tart 0 és 100 között, a végsebesség pedig 258 km/h.

Ha elég a száguldásból és végre megállni szeretnénk, az sem gond. Annak ellenére, hogy a gyári autón is remek fékek voltak, a megnőtt teljesítményhez izmosabb kivitelűek kellettek. Ezért az első fékek helyén immár 345 milliméteres lyuggatott tárcsák emésztik fel a mozgási energiát.

Igazi BMW-s vezetési élményt ígér a G Power új futóműve. Maximálisan 60 milliméterrel kerül lentebb a karosszéria a G3 RS állítható magasságú illetve keménységű futóműnek köszönhetően, emellett kicserélték a stabilizátorokat is.

Már készül az autóhoz az optikai csomag is, amelyben egyedi első és hátsó lökhárítók és hátsó szárny lesz, ám addig is be kell érniük a vevőknek a könnyűfém felnik javító hatásával. 17, 18 és 19 colos felniket lehet választani, előre maximálisan 235/35 ZR 19-es, hátra 265/30 ZR-19-es gumik kerülhetnek.

Z4 C30 a neve az Ac Schnitzer legújabb büszkeségének. A név ezúttal is utal a motortérben rejtőző blokkra. Ám a kompresszort Schnitzerék angolosan írják (superCharger), így született a C.

Köszönhetően a kompresszor kiváló hatásfokának, a C30-as motorjához nem kapcsolnak töltőlevegő-hűtőt. Ellenben a kompresszor kenéséről két különálló olajrendszer gondoskodik.

Maximális töltőnyomását, a 0,35 bar-t, a motor 6500-as fordulata mellett éri el a kompresszor, ami ekkor már 38000-et pörög percenkét. Meggyorsították az égéstermékek távozását is, rozsdamentes acélból készítettek kipufogórendszert a C30-nak. Ez, csakúgy mint vetélytársánál, érces hangjával fokozza a vezető adrenalin szintjét. Az Ac Schnitzer Z4-es vezetője "csupán" 295 lóerőt tudhat magáénak, forgatónyomatékból pedig 380 newtonméter jut neki. Lehet, hogy a vetélytárs teljesítményét megnézve, csak felszerelik azt az intercoolert.

Ebben az esetben sem elégedtek meg a gyári fékek lassítási teljesítményével, így azok mentek vissza a polcra, és jöttek a versenysportos alkatrészek. Előre 32 mm vastag és 334 mm átmérőjű, belsőhűtésű, barázdált féktárcsák kerültek. Új féknyergek szorítják a tárcsákat, a hátsó fékek és az ABS maradt a régi.

A Schnitzer versenycsapat feladata volt, hogy az autóhoz megfelelően beállítsa a futóművet. Ők pedig félmunkát nem végeznek, sok mindent kidobtak és helyükre beszereltek újat. Így keményebb lengéscsillapítók és új rugók kerültek a Z4 C30-ba, a sportosabb viselkedésben szerepet játszik a toronymerevítő is. Mindezt persze összhangba hozták az új felni-gumi kombinációval, ami méretében teljesen megegyezik a G Power-ével, csak a kivitel más. Így 235/35 ZR 19-es gumik kerültek előre, 265/30 ZR-19-esek hátra.

Teljesen csomaggal jelent meg az Ac Schnitzer, ennek megfelelően az aerodinamikai kiegészítők és a belsőtér kiegészítői is megvásárolhatóak már. Az első lökhárító egy kiegészítő spoilertoldatot kapott, ami egészen új képben tünteti fel a lökhárítót. Nem mellékesen pedig stabilabbá teszi az autó orrát. Hátul is egy kis kiegészítőrésszel érik el a a kívánt hatást. Ezt a részt a kipufogóvégekkel összhangban fejlesztették, hogy azok is jól elférjenek, illetve szépen mutassanak. Eredetileg úgy alakították a BMW-nél az autó csomagterét, hogy az szárnyként is funkcionáljon. Ezt egészítették ki Schnitzerék mindkét oldalon két kisebb valódi szárnnyal.

Ami a legjobban mutat a Z4 C30-on, az eltüntetett oldalsó irányjelzők és márka jelzések. Helyettük az autó egyéniségéhez sokkal jobban illő index és díszítés került az autóra.

Belül is van mit gusztálni a C30-on, hiszen karbon és alumínium bőven jutott az utastérbe. Átalakították a kormányt, és ha már levették, egy kis szénszálas anyaggal is kidíszítették. Így járt a műszerfal, az ajtó fogantyú és a váltókar is. Ellenben a pedálsor és a kézifékkar alumíniumból készült.

Akinek van rá elég pénze, immár csak döntenie kell, hogy a magasabb teljesítményt, vagy a fokozott esztétikumot helyezi előtérbe, és már vásárolhat is. Esetleg érdemes megvárni, mivel is rukkol ki Richard Hamann, BMW téren ugyanis őt sem szabad elfelejteni, bár egyelőre nem sokat mutatott a Z4-el kapcsolatban.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Renault sportkocsi 400 lóerővel Borul az útiterv BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali
Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó