2009.11.13. 18:00

Szöveg: Földes Attila

8 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Nem vezettük: Renault Fluence

Négyajtóst a népnek!

Kulcsszavak: videó, négyajtós, Renault, Fluence


Tágas, termetes családi négyajtóssal lepi meg a Renault azokat a piacokat, ahol a hagyományos, négy ajtó, csomagtartó felépítésű járművet tartják leginkább autónak.

530 literes a csomagtartó

Az igazi, nemzetközi munka eredményeképpen, huszonnyolc hónap alatt kifejlesztett Fluence a Mégane III alvázára épül, hátsó futóműve a Nissan Sentraból származik, klímaberendezése pedig ugyanaz, mint amelyik a Lagunában is megtalálható. Motorválasztéka szintén a Renault-Nissan szövetség gyümölcsei közül kerül ki.

Keleten kel

A Renault az új modellt kifejezetten azokra a piacra szánja, ahol a négyajtósok a legkedveltebbek. A Fluence bursai gyárának is helyet adó Törökország mellett leginkább a kelet- és közép-európai piacokra szánják az autót. Ennek megfelelően a török, orosz és román kereskedésekben már novembertől kapható az autó, míg a többi országba csak jövő év elején kezdődik a forgalmazásuk.

Mozgóképen a Renault Fluence, eredeti török feliratokkal megbolondítva:



Német szabotőrakció
Klasszikus autóforma

A november eleji nemzetközi bemutatóra sajnos a légitársaság hibájából nem tudtunk kijutni. A Lufthansa Budapest-München közötti járata annyit késett, hogy mire itthonról elindulhattunk volna, már akkor lekéstük a csatlakozást.

Igaz, az is röhejes, hogy Törökországba Münchenen keresztül kellett volna eljutni, ahelyett, hogy közvetlenül Magyarországról repültünk volna keletre. Így kénytelenek leszünk megvárni a hazai bemutatót, addig nézegessék a gyári képeket, videót. Ezúttal nekünk is ezzel kell beérni.

Variációk

Műanyagjainak hét százaléka újrahasznosított

Összesen négyféle variációban választható majd az 1,5 literes dCi dízelmotor, 85 és 105, részecskeszűrővel pedig 90, és 110 lóerővel. Utóbbiak már az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normát is teljesítik. Egyelőre öt és hatfokozatú váltókkal érkeznek majd a dízel Fluence-ek, de 2011-re duplakuplungos, hatfokozatú automatikus váltót is ígér a gyár.

Benzinmotorból kétféle lesz, piactól függően 1,6 és 2 literes, 110 és 140 lóerős teljesítménnyel. A kisebbhez ötfokozatú manuális, vagy négyfokozatú automatikus váltó társítható, míg az erősebb benzineshez hatfokozatú kézi, illetve fokozatmentes CVT váltó rendelhető.

MotorválasztékConfortException
Benzines: 1,6 16V 110 LE 5 fok. váltóval
X    
X        
Dízel: 1,5 dCi 85 LE 5 fok. váltóval
X    
-        
Dízel 1,5 dCi 105 LE 6 fok. váltóval
-     
X       

Januártól nálunk is

Hozzánk jövő januárban érkezik

Az új Renault Fluence hazai forgalmazása jövő év januárjában kezdődik. Árakat is majd csak akkor tudunk mondani. Kétféle, Confort és Exception felszereltséggel lehet majd megvásárolni az autókat, egy benzines és kétféle dízelmotorral.

Már az alap, Confort felszereltségi szint is számos extrát rejt magában, így az ABS, ESP, klíma, ködlámpa, tempomat, kormányról vezérelhető cd-s autórádió, fedélzeti számítógép és az elektromos tükrök, ablakok is alapáron járnak az autóhoz.






0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 8)

Ankhiszesz - 2009.11.16   12:39

A Fiat Lineánál szerintem sokkal szebb és a leváltott modellnél is jobban bejön. Viszont ez már az izlés kérdése.

lájtrájdör - 2009.11.13   23:00

Szubjektív, hogy kinek mi tetszik. Javasolnám itt nézegetni:
http://www.netcarshow.com/renault/2010-fluence/
http://www.netcarshow.com/fiat/2007-linea/02.htm
Nálam a Lineának csak a tükre veri az egész Fluence-t. :)

Mini Cooper S - 2009.11.13   21:48

Nekem jobban tetszik mint a lájtrájdör által említett Fiat linea, mármint formailag. A Fiat linea szerintem elszúrt lámpákkal van megáldva, és úgy emelkedik az övvonal, hogy hátul már olyan kicsinek tűnik a kerék mint a suzuki wagon r + -ban. Motorok szempontjából nem tetszik, kicsit gyengék a motorok hozzá, legerősebbnek a 110 lóerő kicsit kevés

Csege7 - 2009.11.13   20:59

Szerintem a formájával nincs baj, az ezüst felextrázott egész jól néz ki.

lájtrájdör - 2009.11.13   20:29

de, ha már mindenáron 4 ajtós kiskocsi akkor a Fiat Linea (amire hasonlítani szeretne) 1000x szebb.

További 3 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó