2010.03.31. 06:00

Szöveg: Nagy Dénes

Kép: szintén

13 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Debreczeni Zita úgy vezet, mint egy megveszekedett...

Vezess futam

Kulcsszavak: uni, vezess futam, Suzuki Splash, Sztárok, Suzuki, Splash


Ezennel bejelentjük: Debreczeni Zitával folytatását veszi a mérhetetlen népszerűségnek örvendő cikk- és videósorozatunk, ahol ismert emberek vezetik 1,2-es Suzuki Splash tesztautónkat a kakucsringi versenypályán.

Mint emlékezetes, eddig senkinek nem sikerült megközelíteni a Benik Balázs raliversenyző által prezentált 53 másodperces rekordidőt, és ez ezúttal sem változott. Annyi kulisszatitkot azonban már most elárulok, hogy ez már nem várat sokat magára. Sikerült egy nála is gyorsabb versenyzőt találnunk, de az ő kiléte egyelőre szupertitkos!

Kis bakival kezdődött a kaland

Az a csüngő alkatrész nem az ő hibája, más kérdés, hogy amikor kicsúszott, majdnem lekapta az autó elejét.

Visszakanyarodva e heti vendégünkhöz: Zita az első perctől nagy lelkesedéssel vágott bele a Suzuki kínzásába, aminek meg is lett az eredménye. Nagyjából a harmadik gyakorlókörénél tartott, amikor elfelejtett fékezni és kicsit leszaladt az útról.

Szerencsére semmi komolyabb galibát nem okozott a kitérő, amit az is jól bizonyít, hogy 57,2 másodperces idejével át is vette a vezetést a tabellán.



Ha lejjebb görgettek találhattok néhány apróságot a versenygépről, illetve további fotókat Zitáról. Akit mindez hidegen hagy és csakis azon zakatol az agya, hogy vajon ki lehet az a titokzatos versenyző, aki kegyetlenül lenyomta Benik Balázst, az küldje el tippjét lent a kommentablakban!

folyt. köv.

A további eredményeket keresd a vezess futam hivatalos oldalán!

A vezess futam helyszínének biztosítását a kakucsringi versenypályának köszönjük nagyon szépen. :)



A Suzuki Splashről pár szóban...

A kis Suzi elvileg év végéig van nálunk, legnagyobb örömünkre. Addig megpróbáljuk a lehető legtöbb arra érdemes hírességet bepréselni az autóba. Reméljük, egyben marad a sok strapa ellenére! Korábbi Splash-tesztjeink erre találhatóak.

SUZUKI Splash 1.2 GLX CD AC
MotorSoros Otto-motor
Hengerűrtartalom1242 cm3
Teljesítmény86 LE
Végsebesség175 km/h
Gyorsulás12,3 mp
Váltó5 fokozatú mechanikus



0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 13)

bibike - 2010.04.02   07:35

Sokat vezetek és nagy teljesítményű járművel. Most is eszembe jutottak a hölgy hasonló karakterű reinkarnációi, akik anélkül, hogy tisztában lennének autójuk korlátaival csak nyomják a gázpedált, mint süket a csengőt.

d.nagy - 2010.03.31   16:18

Nem egy Stig, hanem a Stig! Egyenest a Topgear-bűl

nikikenagy - 2010.03.31   16:17

sziasztok,
Szerintem egy Stig lesz a szuper titkos versenyző :)

d.nagy - 2010.03.31   16:07

Is it Susan Boyle? :D

d.nagy - 2010.03.31   16:06

Jöjjenek a tippek!

További 8 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




DS4: nagy felt?nés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja ?t. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó