Nagy hagyománya van a Volkswagen-csoportnál a sportos dízelmodelleknek. A Golf mellett Seat Leon FR-nek és a Skoda Octavia RS-nek is van olyan változata, melybe a 2,0 literes TDI 170 lóerős változata kerül.
A jövőben a Renault vásárlói is kérhetik a Megane-t hasonló csomagban. Eddig a GT-változat jelentette a sportosság csúcsát a dízeleknél, ahol a 150 lóerőt és sportosabb kiegészítőket kapott a vevő. Ám az új Mégane Renault Sport dCi ennél is többet nyújt, ez egy maximálisan sportosra hangolt ferdehátú, amelybe dízelmotor került. Karosszériája megegyezik a benzines RS-ével, sőt rendelhető egy jobban megerősített Cup-kivitel is.
175 lóerőt teljesít a 2,0 literes dCi az RS-kivitelben, mialatt a maximális forgatónyomatéka már 2000-es fordulatszámtól eléri a 360 Nm-t. Ezzel a teljesítménnyel mind a három-, mind az ötajtós változat 8,3 másodperc alatt éri el a rajt után a 100 km/órát, ha ügyesen kapcsoljuk a hatfokozatú váltót. A modell végsebessége 220 km/óra. Ennek ellenére nem hazudtolja meg dízelvoltát a motor, állítólag vegyes használatban 6,5 liter gázolajjal is beéri 100 kilométerenként.
Az elvárásoknak megfelelően feszesebbre hangolták a futóművet, ami új rugókat és lengéscsillapítókat takar, de a kormányzást is közvetlenebbre hangolták. Persze a gyorsaság nemcsak nagy tempót, de rövid fékutat is jelent, ezért a fékek is komolyabbak az átlagnál. Az igazi élményért az ESP teljesen kikapcsolható.





















Extrém programozó (MP Solutions Kft.)
Tesztmérnök (MP Solutions Kft.)
Kereskedelmi manager (Pannon-Work Zrt.)
PHP fejlesztő (TESK Tanácsadó Kft.)
Karbantartás vezető (Richard Fritz Kft.)
Termelési Kontroller (Work Force Kft.)
Termeléstervező (Work Force Kft.)
Portfólió menedzser (Lead Generation Kft.)
Szoftverfejlesztő (Szintézis-NET Kft.)
Solution Architect (Unisys UGSH Hungary)
Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|