2002.06.18. 13:10

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

30 éve ötös BMW

gumi.vezess.hu



KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Ez év szeptemberében lesz 30 éves a BMW felső középkategóriás sorozata. Az első 520-as BMW-vel egy máig élő modellhierarchiát vezetett be a gyár, ugyanis az ötöst három évvel később a cápa hármas, majd 1977-ben az E23-as, a hetesnek nevezett sorozat követte.

Megjelenésekor még négyhengeres volt az azóta csak hathengeresként elképzelhető kétliteres benzines. Az első 520-ast egy 115 lóerős négyhengeres hajtotta.

Megjelenésének évében fejezték be a BMW jellegzetes, "négyhengeres" székháza építését. Az első ötösök a müncheni gyárban készültek, amíg 1973 őszén a dingolfingi üzem is munkába állt. Egy középnagyságú, öt személynek is elfogadható kényelmű, de sportosabban vezethető BMW kifejlesztése persze már jóval korábban is foglalkoztatta a mérnököket.

Ennek egyik első házon belüli példája a BMW 1500-as volt, 1962-ben. A piackutatók szerint a sportosan vezethető négyajtósokban nagy piaci potenciál rejlett. Milyen igazuk volt!

Nem sokkal később, 1966-ban jelent meg a BMW 1600, amelyet akkor még nem 02-esnek neveztek. Már a 85 lóerős alapmodell is nagyon élénken viselkedett (nulláról százra 13,3 másodperc alatt gyorsult), de a 960 kilós és 105 lovas 1600ti igazi sportlimuzin volt.

A sorozat tagjait később a nagyobb 1500-asoktól megkülönböztetendő a 02-kiegészítésel látták el, ami a kétajtós karosszériára utalt. Így létezett például 1502, vagy 2002.

A sportos limuzinok között a hatvanas évek végén jelent meg a 2500 és a 2800, valamint a 2800 CS Coupé is. Az új modellekkel felszálló ágban lévő vállalat tesztpályáin ekkor már készülődtek az ötös sorozat kipróbálására.

Az első sorozat 1972-től 1981-ig maradt gyártásban, hatféle motorral. A következő ötösből (1981-87) már M5 is volt. Ebben a típusban már hét motor közül lehetett választani.

Ezek között volt az 525 eta, amely gyakorlatilag a befecskendezős kétliteres teljesítményét nyújtotta 2,7 literes hengerűrtartalomból. Előnye volt a nagyon kiegyensúlyozott nyomatéki karakterisztika és a kedvező fogyasztás.

Az M535i mellett szerepelt az E28-as kínálatban az M 635 CSi négyszelepes hathengerese is, amelyet az első M5-be építettek be. Újdonság volt a szívó- és turbódízelmotor megjelenése is, ráadásul DDE digitális dízel elektronikával.

Egy másik újdonság, a kombikarosszéria, csak az E34-es ötössel mutatkozott be, 1992-ben. Ebben a típusban már V8-as motorokat is választhattak az ügyfelek. A 218 lovas 530i és a 286 lóerős 540i a hathengeres 530-as és 535-ös modelleket váltotta le.

A négyezres V8-as különlegessége volt, hogy kézi váltóval is értékesítették. Kézi váltóval a nem túl terebélyes autóból a nagyobbik V8-as motor igazi tigrist faragott. A motorkínálat a 113 lóerős, négyhengeres 518i és a 315, majd 340 lovas M5 között rendkívül széles volt.

A dízelek terén fontos újdonság volt az 525 tds, amely töltőlevegő-hűtéssel 143 lóerőt teljesített. Mellette nem tűnt igazán vonzónak a nyomatékszegény, 115 lovas 525 td.

A fejlesztés persze nem állt le, 1995 óta a negyedik generáció készül, egy modellfrissítéssel. A passzív biztonság mindig is erőssége volt a felső középkategóriás BMW-nek, a most futó modellbe 10 légzsák rendelhető. A csúcs most is az M5, amely 400 lóerős, nyolchengeres.

Az ötösök őséből, az "Új osztálynak" nevezett 1500-as sorozatból 1962-től tíz év során 350 729 készült. Jóval többet gyártottak a következő sorozatból, 1981-ig egészen pontosan 699 094-et.

Rövidebb ideig gyártották, mégis több kelt el az E28-as ötösből, mégpedig 722 328 a típus 1987-es kifutásáig. 1987 és 1995 között nyolc év elég volt az E34-esnek, hogy bőven meghaladja az egymillió darabos forgalmat. 1 333 438 autó viselte az E34-es kódot. Nagyjából ugyanennyit gyártottak a jelenleg is kapható változatból.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




Kínai autó veri a Golfot és a Focust

Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van meglepetésekkel, az egyik például, hogy az európai number one, a Golf, csak a tizedik helyre futott be

Elkészültek a tavalyi autóeladási statisztikák, így azt is tudjuk, mely típusok voltak tavaly a legkelendőbbek világszerte. A tízes toplista tele van ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Őrülten vicces Chevrolet reklám F1: Megérkezett a GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 F1: Videón az új Red Bull F1: Beszürkült az új Sauber Jaguar XF: Szerencsére nem német, sajnos Nissan Juke-R Dubai
Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00 Vezess Futam - Tatár Csilla

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó