2009.06.08. 16:00

Szöveg: Szántó Péter

2 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Már csak a Lotus hiányzott!

Kulcsszavak: ING Renault F1 Team, Flavio Briatore
hirdetés


Egyre nagyobb a káosz a 2010-es Forma-1-es nevezések körül. Folyamatosan kerülnek nyilvánosságra a jelentkezések, sokan egykori legendás márkanevekkel próbálkoznak, mint amilyen a Brabham vagy a March. Könnyen elképzelhető, hogy a nevezések mögött olykor fantomcégek bújnak meg, ezek a nagy nevekkel, de háttér nélkül próbálkozók esetleg abban bíznak, hogy jóváhagyott indulási jogukat jó pénzért lepasszolhatják másoknak, akár éppen a kilépésüket tervezgető nagyoknak.

A sok új csapat közül a Litespeed az elsők között jelezte, hogy indulna a 2010-es idényben, könnyen elképzelhető azonban, hogy végül nem ezen a néven áll fel a rajtrácsra. A brit Forma-3-as sorozatban szereplő istálló azt tervezi, hogy felveszi a Team Lotus nevet.

Közel van a Litespeed norfolki központja a Lotus egykori főhadiszállásához, ezt a közelséget kihasználva pedig a csapat megvette a névhasználat jogait. Összesen hét világbajnoki címet nyert a Lotus, Jim Clark, Graham Hill és Ayrton Senna is versenyzett a gárdánál. Az új Lotus Cosworth-motorokkal és a korábban a Jordannél, Toyotánál és Renault-nál is megfordult Mike Gascoyne tervezte autóval indulna.

Flavio Briatore Renault-vezérnek nagyon nem tetszik, hogy ilyen bábcégek akarják ellepni a Forma-1-et, szerinte ez nem tesz jót a sorozatnak. "Nem szép, mikor azt mondják, a Renault, a BMW és a Toyota nem indul jövőre" - mondta Briatore. "Közben jönnek ezek a bábcégek és sorra adják le a nevezéseket. Kevés rombolóbb hatású dolgot tudok elképzelni ennél ezekben az időkben, amikor éppen szponzorokkal és partnerekkel tárgyalunk."

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

2 hozzászólás

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK


Red Bull MOBILE a Te Forma 1 Belépõd! Hirdetés

Minden új elõfizetõnk belépõt kap a Magyar Nagydíjra.

WEBÁRUHÁZHirdetés

KÖVETKEZŐ FUTAM

Monacoi Nagydíj

Futam: 2012. 05 27. 14:00

Péntek / 2012.05.24
1. szabadedzés10:00
2. szabadedzés14:00
Szombat / 2012.05.26
3. szabadedzés11:00
időmérő edzés14:00
Vasárnap / 2012.05.27
Futam14:00

ELŐZŐ FUTAM

Pilóták

Michael Schumacher

Michael Schumacher

Mercedes AMG Petronas

Apró sikerek a közlekedés ésszer?sítésében

30.000 liternyi naplózott tankolás a Szervizkönyvben  több tucat megkezdett ügy az ésszerű közlekedésért, koszorúzás értelmetlen vasúti átjárónál. Pörgő eseményekkel teli hónapjaink összefoglalója következik.

30.000 liternyi naplózott tankolás a Szervizkönyvben több tucat megkezdett ügy az ésszer? közlekedésért, koszorúzás értelmetlen vasúti átjárónál. Pörg? ...

Szavazás

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

F1 2012 - öt futam, öt különböző győztes. Ki lesz a következő új klubtag?

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Rockerek és madarak a Lotusnál Rockerek és madarak a Lotusnál Egy pillanaton múlt az autós élete A Ford pályáján a rali-világbajnokság Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben
Audi A3 dizájn Hiányzó kerék helyett kézikocsi Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13
Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció CX-5 karakuri

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó