Nem fogja kitenni a büszkeségfalra a 2025-ös pénzügyi eredményeket a Subaru. Igaz ez sok más autógyártóra is, akik tavaly erősen megütötték a bokájukat az amerikai vámok bevezetése miatt, de a japán márkát azért érintette mindez érzékenyen, mert számára az Egyesült Államok jelenti a fő piacot.
Pusztán a bevételekből nem érdemes kiindulni, ugyanis ott 2,1 százalékos növekedést ért el a Subaru, 4800 milliárd jen (9349 milliárd forint) folyt be hozzájuk. Ebből azonban csak 40 milliárd jen (77,8 milliárd forint) volt a profit, amely jelentősen elmarad az egy évvel korábbi 405 milliárd jentől (788 milliárd forinttól). A profitkiesésben az amerikai vámok mellett a villanyautók magas költsége, valamint a nyersanyagok emelkedő ára volt a „bűnös”.

Az új Subaru E-Outback – a Vezess már kipróbálta, részletek itt!
A Subaru azzal sem lehet elégedett, hogy az amerikai eladásai csökkentek. 2025-ben 641 ezer autójuk talált gazdára az Egyesült Államokban, 3,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Ennek okai között merült fel egy furcsa magyarázat:
a Subaru szerint a csökkenés jelentős részét a 2025 elején tapasztalható hideg időjárás miatt szenvedték el,
írja a CarBuzz.
A márka terve egyébként az, hogy idén újra növekedési pályára álljanak mind az USA-beli autóeladásokat, mind a profitot tekintve.


