Az elmúlt év tele volt a veszélyes rejtett kilincsekről szóló hírekkel. Egy baleset során ezek komoly rizikófaktort jelentenek, sokkal nehezebb bejutni az utastérbe, vagy épp kijutni onnan, ha lehal a rendszer.
Most Kína hivatalosan is betiltja a süllyesztett (visszahúzódó) kilincseket, első körben az elektromos járműveknél. Egy nemrég előkerült videó drámai módon mutatja be, miért volt szükség erre a döntésre. Egy teherautóval való ütközés után egy Dongfeng eπ007 kevesebb mint egy perc alatt vált teljes terjedelmében égő fáklyává.
Bár a felvétel csak most járta be a közösségi médiát, a Dongfeng megerősítette, hogy a baleset valójában 2025. március 19-én történt a jünnani Vensanban.
A videón azt látjuk, ahogy a kínai elektromos szedán – amely egyébként a Nissan népszerű N7-esének alapjául is szolgál – megpördül, lecsúszik az útról, majd egy kerítésnek ütközik. Maga az ütközés nem tűnik különösebben pusztítónak, de a jelek szerint az akkumulátor valahol megsérült. A sofőr azonnal kipattan az autóból, de a hátsó ajtót már nem tudja kinyitni: a kilincsek nem emelkednek ki az ajtó síkjából. Ezt követően az ő ajtaja is becsukódik, és többé nem reagál a nyitási kísérletekre. Mindössze 29 másodperccel az ütközés után már sűrű füst ömlik az utasoldal felől, az összes ajtó pedig zárva marad.
A sofőr a könyökével próbálja betörni az ablakot, majd egy arra járó segítővel együtt kövekkel zúzzák be az oldalüvegeket. Ekkor kezdődik az igazi mentőakció: két utast viszonylag gyorsan sikerül kirángatniuk. 52 másodperccel a becsapódás után a lángok már kívülről is jól látszanak, az utasteret pedig teljesen megtölti a fekete füst.
A tomboló tűz ellenére az ismeretlen segítőnek sikerült az utolsó utast is kihúznia a lángoló roncsból. Az utasok ruháján és arcán jól látszottak az égés nyomai. A mentésben részt vevő férfi később elmondta, hogy mindhárom utas súlyos, de nem életveszélyes égési sérüléseket szenvedett. Ő maga is súlyosan megégett a kezén; elmondása szerint öt ujja még hónapokkal később is be volt fáslizva, és sérülései miatt talán soha nem térhet vissza teherautó-sofőrként a munkájához.
A Dongfeng február 5-én közleményt adott ki, amelyben megerősítették a 2025. márciusi balesetet, és együttérzésüket fejezték ki az érintetteknek. A vállalat közölte, hogy csapatuk akkor a helyszínre ment és együttműködött a hatóságokkal. A Dongfeng állítása szerint a tüzet egy teherautóval való nagy sebességű ütközés váltotta ki. Az autógyártó arra is figyelmeztetett, hogy a keringő videók nem feltétlenül mutatják be a teljes történetet.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy bár egyes kínai források szerint az első ülésen utazó utas életét vesztette a tűzben, ezt hivatalosan nem erősítették meg. Ha eddig nem volt egyértelmű, miért elengedhetetlenek a könnyen hozzáférhető, mechanikusan működtethető kilincsek, ez az incidens végleg pontot tesz a vita végére.
