A Bugatti szintjén is ritka különlegesség a Bolide, ám a csillagászati ár ellenére a napokban hármat is megjárattak egy jeges svájci tavon – bebizonyítva, hogy léteznek olyan Bugatti-tulajdonosok, akik valóban használják is az autóikat.

A Bolide-trió a svájci The I.C.E. St. Moritz eseményen vett részt, ahol a havon és a jégen száguldottak – egy olyan környezetben, amely a lehető legtávolabb áll azoktól a forró versenypályáktól, ahol a típust tökélyre fejlesztették. Az egyik Bolide nyers szénszálas karosszériával büszkélkedhetett, a második kék és karbon részletekkel volt díszítve, míg a harmadik mélyvörös és fekete színekben pompázott.

12 fotó

Bár a Bolide-ok voltak a show sztárjai, nem csak ezek a Bugattik jelentek meg a helyszínen. Három különleges Veyron is vonzotta a tekinteteket: a Veyron Grand Sport Vitesse Soleil de Nuit és a Meo Costantini kiadás mellett felbukkant a mindössze három példányban létező Rembrandt Bugatti Grand Sport Vitesse egyike is.

A Bugatti Rimac vezérigazgatója, Mate Rimac is tiszteletét tette a rendezvényen; két Rimac Neverát is magával hozott, sőt, egy ritka Bugatti EB110 kormánya mögött is kipróbálta a havas pályát. Emellett számos klasszikus Bugatti is tiszteletét tette, köztük egy Type 13, egy Type 35 és egy Type 37A.

Bugatti Bolide

 Összesen 40 darab készült az évekkel ezelőtt bemutatott modellből, a 8,0 literes, W16-os motorral szerelt Bolide mindössze 1450 kilogrammot nyom, és 1600 lóerőre lőtték be a teljesítményt.  Árcédulájára 1,5 milliárd forintos összeg került, a kifejezetten versenypályákra szánt technikából pillanatok alatt elkapkodták, pedig utcai verziója nincs, csak versenypályán, vagy ilyen zárt eseményeken lehet használni. 

13 fotó

Mivel vérbeli versenygépről van szó, az indítási folyamat is teljesen eltér egy hétköznapi autótól: ahelyett, hogy egy kulccsal a zsebben csak megnyomnánk egy gombot három különböző, ipari gépekről ismerős kapcsolóval kell életre kelteni a szörnyet. Az első élesíti a fedélzeti rendszereket, a második az elektronikát, a harmadik pedig életre kelti a 8,0 literes, 16 hengeres motort.

Amikor az utóbbi gombot megnyomják, a motor olyan hangosan üvölt fel, ami még az első méterek előtt megemeli a pulzusszámot, akárcsak egy valódi Le Mans-i versenyautónál, itt is ajánlott egy fülvédő azoknak, akik közel állnak a kipufogóhoz.