Egy kampány keretében ittas járművezetőkre vadásztak a rendőrök, amikor január 2-án egy csigalassúsággal haladó autó szúrt szemet nekik a belgiumi Antwerpen városában – írja az Oddity Central.
A jármű valamivel az ellenőrzési pont előtt állt meg, ám az egyenruhásoknak már messziről feltűnt, hogy a járművezető túlságosan alacsony és fiatal lehet. A félelmük hamar be is igazolódott: egy 12 éves fiú ült a volánnál, az édesapja mellett.
Az anyósülésben ülve gyorsan magyarázatot is adott az apa a szokatlan felállásra.
Túl sokat ittam, ezért bíztam rá a fiamra, hogy vezesse hazáig az autót
– vallotta be.
Érdekesség, hogy a hátsó üléssoron a fiú édesanyja és a két testvére ült, de még az érvényes jogosítvánnyal rendelkező nőnek sem voltak ellenérzései azzal kapcsolatban, hogy a kiskorú fia vezet.
A hatóságok beszámolója szerint nem érkezett bejelentés arról, hogy balesetet okoztak volna, őket viszont „megdöbbentette a helyzet”. A vezetésre nyilvánvalóan nem alkalmas gyereket engedély nélküli vezetésért, az apját pedig járművezetés tiltott átengedéséért bírságolták meg. Az ügyük a bíróságon fog folytatódni.
Aznap este végül úgy jutott haza a család, ahogy amúgy is kellett volna: az édesanya vette át a volánt.
Akármennyire meghökkentő, nem egyedülálló esetről van szó – van, aki még az interneten el is dicsekedett azzal, hogy a gyereke már autót vezet:

