A közép-angliai Gnosall faluban élt és dolgozott egy bizonyos Mr. Hough, aki órakészítő mesterként pontosan tudta, hogy mi az értéke a tökéletes mechanikus szerkezeteknek. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy 1982. november 30-án vásárolt egy Mercedes-Benz SL 500-ast, amelyet leszállíttatott otthonába, majd beparkolt vele egy fűtött, párátlanított garázsba – és soha többé nem vette elő a kocsit…
Mai értéken 87 ezer angol fontot (39 millió Ft) fizetett a minden elképzelhető extrával felszerelt kupéért, amelynek számlálója átadáskor 42 mérföldön, azaz 67,6 kilométeren állt – ezt a futásteljesítményt a gyártást követő tesztek, valamint a szállítmányozással járó mozgatás tette bele az autóba, amelyet forgalomba sem helyeztetett tulajdonosa – minek is, hiszen a tökéletesség emlékműveként vásárolta meg.
Hough úr nem hivalkodott a kincsével, de tizenöt évvel ezelőtt, egy veterán autós szakkiállításon beszédbe elegyedett a Mercedesek restaurálásával foglalkozó SLSHOP műhely alapítójával, és megállapodtak, hogy amennyiben a tulajdonos már nem tudja gondját viselni az autónak, átveszik tőle ezt a nemes küldetést.
Ez a pillanat a jelek szerint most eljött, mert az SLSHOP rövid közleményben tájékoztatta a világot arról, hogy a cég központjában elkészült a kifejezetten erre a célra épített, klimatizált üvegkalicka, ahol a továbbiakban az autót tárolni fogják. A kocsi jelentőségéről mindent elmond, hogy a márka hivatalos nagy-britanniai élményközpontja, a Mercedes-Benz World is csak annyit tudott elérni, hogy rövid ideig náluk is látható lesz az autó, aztán visszamegy szépen tökéletesen temperált otthonába.
Az 1970-től 1989-ig gyártott Mercedes-Benz SL (R107) csúcskivitelének ötliteres, V8-as motorja a gyártás csaknem két évtizede alatt számtalan teljesítményszinten volt elérhető. Legerősebb változatában, a gyártás utolsó éveiben 245 lóerőt adott le. 1982-ben 231, illetve 240 lóerős kivitelben kínálták; Mr. Hough autóját az utóbbi hajtáslánccal szerelték. A végsebesség 225 km/óra volt, a mindössze 439 cm hosszú, 1540 kg tömegű roadster nem egészen 8 másodperc alatt gyorsult álló helyzetből 100 km/órára.
Az autót már az a tény is felbecsülhetetlenül értékessé teszi, hogy a korrózió legcsekélyebb jelét sem mutatja, alkatrészein pedig nemcsak a gyári címkék, de az eredeti rozsdavédő bevonatok is rajta vannak még. Ülései, szerelvényei, műszeregysége, világítása nem fakult, nem sárgult, nem repedezett.
Mr. Hough minden létező extrát beikszelt a megrendelésen, ám ezen felül egy olyan egyedi pluszt is kapott a kocsi, amely mások számára nem létezett: órásmester lévén ezüstből készítette el a kocsira a gyári embléma mását.
És hogy mennyit érhet egy ilyen tökéletes állapotban megőrzett, forgalomba sem helyezett autó? Nos, ez elvileg soha nem fog kiderülni, mivel az eredeti tulajdonos és az új gyámok közös szándéka szerint az autót soha, semmilyen körülmények között nem fogják eladni.
Tényleg, mennyit érhet ez a csoda, ha egy nála minden szempontból hétköznapibb dízel W124 is egy panellakás árán cserélt gazdát?!
