Ilyet még a rendőrök is ritkán látnak: 24 órán belül négyszer futott bele ugyanabba a fix traffipaxba egy autós Iváncsán. Pedig ezeknek a sebességmérőknek a helyét táblákkal is kötelező jelölni – úgy látszik, ezek sem tűntek fel neki.
A rendőrség fotómontázsáról egy sebességérték hiányzik ugyan, de a másik három (87, 88 és 99 km/h) alapján jól látható, hogy nem is kis sebességtúllépésekről volt szó.
A bírság is ehhez arányos lesz majd: az összesen négy csekken 410 ezer forintot kell majd befizetnie az autó üzembentartójának.
Volt, akinek egy órán belül is sikerült már négyszer:


