A szekszárdi körzeti megbízottak október 11-én Alsónánán járőröztek, amikor délután egy rendszám nélküli autóra figyeltek fel. Valamivel később egy férfi elindult a kocsival, ezért megkülönböztető jelzéssel követni kezdték, próbálták igazoltatni.
Az autós a rendőri jelzésre nem állt meg, és a megengedett sebességet többször túllépve száguldott a településen, majd egy mezőgazdasági útra hajtott, onnan Szálkára és végül Szekszárdra.
A több helyen sérült autót az út szélén leparkolta, és távozott. Fél órán belül igazoltatták a rendőrök a kocsi közelében. Az adatok ellenőrzésekor kiderült, hogy nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel, KRESZ-vizsgát soha nem tett. Elismerte, hogy ivott a vezetés megkezdése előtt, de a szondát nem volt hajlandó megfújni, ezért előállították mintavételre.

Az autóval szinte semmi nem volt rendben. Rendszámtáblák nélkül, erősen rongálódott állapotban találták meg, műszaki érvényessége régen lejárt, és tulajdonjoga is tisztázatlan, bár biztosítást korábban kötött rá valaki.
A sofőrt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították, ám nem volt bőbeszédű. Az egyedi azonosítójellel visszaélés és egyéb jogsértések miatt indult ügy vizsgálata a szekszárdi rendőrkapitányságon folytatódik.

