Sok olyan téma van, amelyik megosztja az autósokat. Az egyik ilyen, hogy engedik-e utasaiknak, hogy a kocsiban táplálkozzanak. Vannak, akik szerint az autó van értünk, nem fordítva, és ha koszos lesz, hát akkor az lesz, majd kitakarítjuk (vagy nem). Mások semmi szín alatt nem tűrik az autóban étkezést, vagy azért, mert különösen kényes a belső, vagy azért, mert csak.




A józan ész azt diktálja, hogy menet közben inkább ne együnk a kocsiban. A volán mögött ülve pláne rossz ötlet – Spanyolországban például akár bírság is járhat érte, ha rontja (márpedig rontja) a reakciókészségünket –, de utasként is baj lehet abból, ha egy hirtelen fékezésnél vagy irányváltásnál kilöttyen az üdítő, szétkenődik a szósz, leesik a kaja. Másfelől viszont rengeteg időt takaríthatunk meg azzal, ha menet közben töltjük fel magunk és gyermekeink bendőjét (csak aztán benn maradjon a kaja).
De mi a helyzet az álló autóval? Nem lehetne kivételt tenni, ha nagyon vigyázunk? Ha szépen megterítünk? És ha asztalt is szerelünk az ülések elé?
A Hyundai szerint lehet, és meg is tették. A márka brit importőre fogta magát, és mini étteremmé alakított át egy Hyundai Instert. Ezzel persze nem a fedélzeti étkezést szeretnék népszerűsíteni, hanem a városi autócska tágasságát demonstrálják, de ha már megszületett a lökött ötlet, ki is maxolták: összeálltak London egyik közkedvelt koreai éttermével, akik speciális menüt állítottak össze a rögtönzött falatozóhoz.
Az autó külső megjelenése sem maradt érintetlen: egy koreai grafikussal terveztettek rá színpompás, koreai ihletésű dizájnt.
Az Insterbe ültetett büfé sajnos csak egy napig: október 22-én déltől kora estig lesz nyitva Londonban, de talán egy autószalonon vagy importőri rendezvényen még találkozhatunk majd vele.
Az igazán profik nemcsak esznek, de főznek is az autóban.




