Az utóbbi években a városi közlekedést alapjaiban formálták át a mikromobilitási eszközök, különösen az elektromos rollerek, amelyek rövid idő alatt tömegesen jelentek meg az utcákon.
Népszerűségük nem véletlen: gyors, rugalmas és környezetkímélő alternatívát kínálnak a városi dugók elkerülésére. Ugyanakkor az új közlekedési formák biztonsági és szabályozási kérdéseket is felvetnek.
A közlekedésbiztonság érdekében a rendőrség, bár maga nem jogosult a járművek kategóriába sorolására, a hatályos jogszabályok alapján meghatározta a velük való közlekedés feltételeit. Ezáltal behatárolható ki-, és miként használhatja a különböző mikromobilitási eszközöket.
Besorolás
A KRESZ jelenleg nem nevesíti (de ez hamarosan változni fog) az elektromos roller vagy elektromos kerékpár kategóriáját. Ezeket az eszközöket ezért műszaki paramétereik alapján kell a KRESZ által nevesített jármű-kategóriák valamelyikébe besorolni – mondja a rendőrség.
Kerékpár:
Olyan, legalább kétkerekű jármű, amelyet emberi erő hajt, és ezt legfeljebb 300 W teljesítményű (elektromos!) motor segíti. A motor hajtása fokozatosan csökken, és megszűnik, amint a jármű eléri a 25 km/óra sebességet, vagy a kerékpáros abbahagyja a pedál hajtását.
Segédmotoros kerékpár:
Az elektromos mikromobilitási eszközök többsége egyébként idetartozik.
A segédmotoros kerékpár kategóriát a közúti járművek műszaki vizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM-rendelet határozza meg.
- Kétkerekű, elektromos motorral szerelt segédmotoros kerékpár (L1e kategória) esetében a legnagyobb sebesség legfeljebb 45 km/óra, a motor legnagyobb folyamatos névleges teljesítménye pedig legfeljebb 4 kW lehet.
- Háromkerekű, elektromos motorral szerelt segédmotoros kerékpár (L2e kategória) esetében szintén legfeljebb 45 km/óra sebesség és legfeljebb 4 kW teljesítmény a limit.
Motorkerékpár:
Motorkerékpárnak (L3e kategória) minősül az az eszköz, amelynek a paraméterei meghaladják a segédmotoros kerékpárra vonatkozó értékeket. Például, ha a legnagyobb sebessége több mint 45 km/óra, vagy a motor teljesítménye több mint 4 kW.
Az elektromos járművekkel azon jármű-kategóriára vonatkozó szabályok szerint kell közlekedni, amelyiknek az eszköz megfeleltethető.
Vezetési jogosultság
A vezetési jogosultság a jármű kategóriájától függ.
A segédmotoros kerékpárok vezetéséhez legalább „AM” nemzetközi, vagy „M” nemzeti járművezetői vizsga szükséges. Kivételt képeznek azok az eszközök, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik.
Az elektromos rollerek jogi besorolása a műszaki paramétereitől függ, és ez a vezetői engedélyre vonatkozó szabályokat is meghatározza.
- Amennyiben az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak minősül, akkor a megadott rendelet vonatkozik rá. Ez alapján a vezetéséhez legalább „AM” vagy „M” kategóriás jogosítvány szükséges.
Kivétel: nem kell vezetői engedély azokhoz az eszközökhöz, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik. Sok elektromos roller ebbe a kategóriába tartozik. (Fontos: A „legnagyobb tervezési sebesség” a gyártó által megadott technikai adat!)
Azok az elektromos járművek, amelyek meghaladják a segédmotoros kerékpárra vonatkozó teljesítmény- vagy sebességhatárokat, motorkerékpárnak minősülnek. Ebben az esetben a 326/2011. Korm.rendelet már a jármű paramétereinek megfelelő, „A” kategóriás (A1, A2, A) vezetői engedély meglétét teszi kötelezővé.
Védőfelszerelés
A KRESZ 48. § (9) bekezdése értelmében a zárt utastérrel nem rendelkező segédmotoros kerékpáron és motorkerékpáron utazó személynek becsatolt motorkerékpár-bukósisakot kell viselnie. Ilyen járművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművezető és az utas becsatolt motorkerékpár-bukósisakot visel. Jó tudni, hogy a három- vagy négykerekű segédmotoros kerékpárral megengedett a személyszállítás, amennyiben a jármű vezetője elmúlt 17 éves.
Tehát amennyiben az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak vagy motorkerékpárnak minősül, úgy bukósisak viselése kötelező!

