Nem elképzelhetetlen szituáció, hogy valaki a dugóban vagy éppen egy piros lámpánál kiszálljon a kocsijából és kikapjon valamit a csomagtartóból, amit benn felejtett, de szüksége van rá. Minden bizonnyal Olvasóink nagy része is csinált, vagy legalább látott már ilyet.
Valószínűleg ez történt az alábbi esetben is Budapesten, a Dombóvári út egyik piros lámpájánál. A furgonos tervébe azonban hiba csúszott, ugyanis amikor beszállt a Renault Express rakterébe, annak ajtaja becsukódott, és onnan már nem volt visszaút. Szerencséje mindezt a mögötte érkező, az eseményeket egyébként rögzítő taxis látta, és a segítségére sietett.
Gondoljunk azonban bele abba, hogy mi van, ha épp egyedül jár arra emberünk: a forgalom csak áll mögötte, egy idő után csak kikerülgetik, ő pedig jó eséllyel segítséget sem tud hívni, ha a fülkében maradt a telefonja.
A Renault Express esetében egyébként a hátsó ajtókat belülről nem lehet nyitni, és mivel alapesetben semmilyen ablak, átjárás nincs a fülke és a raktér között, könnyen csapdába ejtheti magát az ember.

