Egy ideje a szőregi buszmegállókat járja délutánonként Szegeden egy rejtélyes sofőr, aki már a Redditen is visszatérő téma – figyelt fel a jelenségre a Délmagyar.
A 20 év körüli férfi a feltűnő Teslájával rendszerint délután 14 és 16 óra között jelenik meg a buszmegállókban, és ha lát embereket, felajánlja nekik, hogy elviszi őket a városba. „A haverom kétszer is ment vele. Elvitte pont oda, ahová kérte, de pénzt sosem kért, és állítólag elég gyakran csinálja ezt” – olvasható az egyébként gyanakvó hangvételű bejegyzésben.
A poszt hatására többen jelezték, hogy találkoztak már a titokzatos illetővel, akire a környéken már Teslafantomként hivatkoznak – előfordult, hogy a vihar kellős közepén segített egy csuromvizes várakozó utason. A beszámolókból kiderült az is, hogy azért jár ilyen gyakran a környéken, mert a családjának egy része ott lakik, és napközben meglátogatja őket. A kezdeményezésének összességében pozitív a fogadtatása, volt, aki meg is jegyezte, hogy „hihetetlen és elkeserítő, hogy egy kedves gesztus mögött többen az ártó szándékot vélik látni”.
A fantom is jelentkezett
A szóban forgó Reddit-bejegyzéshez végül a Tesla-sofőr is hozzászólt, és pontot tett minden találgatás végére. „Szőregen nőttem fel és a 67/Y busz néha késik vagy kimarad, mivel Dorozsmáról jön. Ez azt jelenti, ha bármilyen vihar van, akkor lehet, az esőben fogsz állni 30-40 percet, és reménykedsz, hogy nem késik sokat. Én is rengetegszer szétáztam, amikor nem volt jogsim” – írta az ismeretlen jótevő.
Szerencsére még nem halt ki teljesen az emberség, ezt egy miskolci példa is bizonyítja. További részletek a Vezess alábbi cikkében:

