A greeley-i (USA) férfi nem éppen a legélesebb kés a fiókban: úgy fejezte ki ellenszenvét a traffipaxozó rendőrök felé, ami enyhén szólva is butaság volt. A helyi rendőrség beszámolója szerint egy iskola mellett parkoló sebességmérő kisbuszt vett célba az elkövető, aki egy méretes követ hajított a rendőrség járműve felé.

Az ablakot bezúzta és az autóban dolgozó technika is megsérült.

A támadást rögzítő térfigyelő kamera felvételén az látható, ahogy egy piros kapucnis férfi elsétált a furgon mellett, majd megáll, lendít, és egy több mint 4,5 kilós kővel betöri az oldalablakot, aztán elmenekül.

A kár durván 2600 dollár (nagyjából 1 millió forint) – feltehetően nemcsak az üveg sérült, hanem a traffipax elektronikája is. 

A férfi aligha gondolta át a dolgot

Az egész akciót nemcsak a furgon saját biztonsági kamerája, hanem a környéken elhelyezett térfigyelő is rögzítette, ahogy ezt korábban már említettük. A felvételeknek köszönhetően a rendőrök hamar azonosították és elfogták az elkövetőt, Dillan Rokert, aki ellen nem csupán rongálás, hanem harmadfokú testi sértés miatt is vádat emeltek, mert mint kiderült, már régóta körözték.

Közzétette: Greeley Police Department – 2025. szeptember 4., csütörtök

Ami pedig egy hollywoodi akciófilmnek hangzik, az a németországi Sylt szigetén vált keserű valósággá: