Pedig az eset valós, több helyi újság is beszámolt róla, a cikkekből pedig kiderült, hogy az önmagát elgázoló idős hölgy még bírságot is kapott. 

A kamera felvételein elég jól látszik a felelőssége: az autós a lengyelországi Jastrzębie-Zdrójban kiszállt a Toyota Yarisból, amely ezt követően üresen gurulva áttörte a sorompót, majd elütött két embert, köztük a saját tulajdonosát is. 

Egy sorompóhoz érkezve szállt ki, hogy parkolójegyhez jusson, de vélhetően nem tette parkoló (P) állásba a sebességváltót, így a fékről lelépve az autó gurulni kezdett, alapjáraton, kis sebességgel. 

Ekkor a nő megpróbált visszaugrani a volán mögé, hogy megállítsa a járművét, de a földre esett, pont a hátsó tengely előtt, így a Toyota átgurult a lábán. Két férfi sietett a segítségére – egyiküket szintén elütötte a magától guruló autó, amely az ő lábán is áthajtott. Végül egy harmadik személynek sikerült hatékonyan megfékeznie a Toyotát.

 

A helyi rendőrség szóvivője az o2 portálnak nyilatkozva elmondta az ügy részleteit. „Az eset július 11-én történt. A rendőrök 8:56 körül kaptak bejelentést. A helyszínelés során megállapították, hogy egy 73 éves nő megállította a járművét, hogy parkolójegyet vegyen. Mivel az ablakon keresztül nem érte el az automatát, kiszállt az autóból. Egy pillanattal később az autó gurulni kezdett”közölték.

Az esetet közlekedési balesetnek minősítették, a 73 éves nőt pedig megbüntették: „A jármű rögzítésének elmulasztása miatt pénzbírsággal sújtották” –  olvasható a közleményben. 

A Toyota sofőrjét megszondáztatták, és megállapították, hogy józan volt. A nőt lábfájdalommal kórházba szállították. A másik sérült személynek a bokája dagadt be az incidens után. Lengyelországban a jármű rögzítésének elmulasztása pénzbírsággal jár. A konkrét összeg változó, körülményektől függően 9000–270 000 forint  is lehet, különösen, ha a szabálytalan parkolás járdán történik. Ezenfelül, ha a rögzítetlen autó veszélyt okoz a közúti közlekedésben, a minimális bírság 135 000 forintnyi lengyel zlotyi.