Az Egyesült Királyságban a 70 év feletti járművezetők számára hamarosan háromévente kötelező szemvizsgálatot írhatnak elő, ha a volán mögött akarnak maradni. Az új javaslat egy sor egyéb, a közlekedésbiztonságot érintő változtatással együtt kerül bevezetésre, amelyek célja a halálos és súlyos sérüléssel járó balesetek számának csökkentése a helyi utakon.
A tervek részeként kötelező szemvizsgálatot vezethetnek be a 70 év feletti sofőrök számára, akiknek már most is háromévente meg kell újítaniuk a jogosítványukat. Jelenleg az Egyesült Királyság egyike annak a mindössze három európai országnak, ahol a vezetésre hatással lévő látásproblémákról a sofőrök saját maguk nyilatkozhatnak.
Azoktól az idős járművezetőktől, akik megbuknak a szemvizsgálaton, bevonhatják a jogosítványt. A The Times szerint 2010 óta 47 százalékkal emelkedett a 60 év feletti sofőrök által okozott, halálos vagy súlyos sérüléssel járó ütközések száma.
Szigorodó szabályok az ittas vezetésre
Emellett cökkenteni kívánják az ittas vezetéssel kapcsolatos balesetek számát is, amelyek az elmúlt évtizedben emelkedtek, és 2022-ben 13 éves csúcsot értek el. Ennek érdekében Angliában és Walesben az ittas vezetésre vonatkozó határértéket a jelenlegi 35 mikrogramm/100 ml-ről 22 mikrogramm/100 ml-re csökkenthetik.
Bővülő rendőri hatáskörök
Ezzel párhuzamosan több eszközt kaphatnak a rendőrök. Lehetővé tennék például, hogy a rendőrség a kábítószeres vezetés miatti büntetőeljárásokat a helyszíni nyál-tesztek eredménye alapján indítsa meg, a későbbi vérvizsgálat helyett.
A biztosítás nélküli vezetésért járó büntetési tételeket is emelhetik, hogy visszaszorítsák az egyre gyakoribbá váló, úgynevezett „szellem-rendszámok” használatát, amelyeket az automata rendszámfelismerő kamerák nem tudnak leolvasni.
„Mindenkinek érdeke a közlekedésbiztonság javítása, valamint a halálos és súlyos sérülések számának jelentős csökkentése” – mondta Edmund King, az AA (brit autóklub) elnöke.
„Más országokban, például Ausztráliában és Kanadában, a fiatal járművezetőket segítő új intézkedések bevezetése 20 és 40 százalék közötti mértékben csökkentette a halálos és súlyos sérülések számát. Ha az Egyesült Királyságban is hasonló csökkenést érnének el, becslések szerint évente legalább 58 halálesetet és 934 súlyos sérülést lehetne megelőzni.”

