A Förtelmes főnökök című film közben könnyesre röhögtük magunkat, ahogy a szereplők válogatott módszerekkel próbálnak megszabadulni elviselhetetlen főnökeiktől ‒ azonban a valóságban az efféle bosszú nem vicces, hanem bűncselekmény.

Ezt bizonyítja egy friss eset is

A pennsylvaniai (USA) Michael Patrick Takács jr.-t azzal gyanúsítják, hogy felrobbantotta egykori főnöke autóját New Jersey-ben. A hatóságok szerint július 26-án egy sötét színű Jeep Renegade állt meg az áldozat háza előtt Delran városában. A sofőr kiszállt, a vezetőoldali ajtóhoz helyezett egy tárgyat, majd gyorsan elhajtott. Nem sokkal később ugyanaz a Jeep újra feltűnt a ház előtt – és ekkor hatalmas robbanás rázta meg az utcát, teljesen megsemmisítve a parkoló Ford Explorert.

A nyomozás kiderítette, hogy Takács májusban vesztette el állását annál a cégnél, ahol a Ford tulajdonosának beosztottja volt, később pedig online rendelt detonátorokat, és képernyőfotót készített egykori főnöke lakcíméről. A hírek szerint még egy James Bond-féle rendszámtábla-forgatót is be akart szerezni.

A robbanás erejét jól leírja, hogy a törmelék közel 30 méteres körben szóródott szét, a repeszek a szomszéd házakat is elérték, de szerencsére senki nem sérült meg. Bár az eset hajnali 2:42-kor történt, amikor kevesen voltak az utcán, a rendőrség szerint így is rendkívül veszélyes volt.

Takács többek között olyan vádakkal néz szembe, mint „robbanószer birtoklása és államhatáron való átszállítása, azzal a szándékkal, hogy megfélemlítsen és vagyoni tárgyat rongáljon”. Nem lennénk most a helyében, reméljük, legalább a bosszú kielégítette.