Durván ötezer darab készült a McLaren 720S modelljéből, amelyből most eggyel kevesebb fogja falni az aszfaltot, ugyanis 2025. július 8-án München közelében súlyos károkat szenvedett az egyik példány.
A helyi tűzoltóság beszámolója szerint az autó 61 éves sofőrje túl gyorsan hajtott az esőtől nedves A8-as autópályán (Németország), elvesztette a kontrollt autója felett az egyik kanyarban és kicsúszott. A szalagkorlát alatt végezte az autó, a képeket elnézve pedig a sofőr őrangyala nagyon észnél volt: a férfi megúszta karcolásokkal, sőt még kórházba sem kellett szállítani.
A McLaren 720S többféle változatban készült 2017-től, gyártása 2022-ben ért véget. A kupé- és kemény tetős kabriókivitelben is forgalmazott modell szénszálas karosszériával készült. 4,0 literes, ikerturbós V8-as motorjának teljesítménye 720 lóerő, míg a forgatónyomatéka 770 Nm. 0-ról 100-ra 2,9 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig a 340 km/órát is meghaladja.
Galéria




A McLaren 720S százmillió forint környékén kapható használtan, Magyarországon is van 1-2 eladó példány belőle.

