Mennyire mocskos egy átlagos autókulcs? A kérdést vizsgáló cégnél komolyan vették a dolgot, ezért felkérték dr. Joe Latimert – a Microbe Consulting Ltd. igazgatóját és biofilm-fiziológia PhD-val rendelkező szakértőt –, hogy vegyen mintát egy sor hétköznapi tárgyról, és derítse ki, mennyire is undorítóak valójában a kulcsaink.

„A közölt szám azt mutatja, hogy egy indítókulccsal megegyező felületen összesen hány baktériumot találtunk. Átlagosan 241 baktériumot találtunk a kulcsokon, míg egy ugyanekkora billentyűzetfelületen csak 68-at. A baktériumok számát úgy mérjük, hogy mintát veszünk a felületről, majd ezeket agar táptalajra helyezzük.

Mivel az egyes baktériumok túl kicsik ahhoz, hogy szabad szemmel lássuk őket, inkubáljuk ezeket a lemezeket, és minden egyes baktérium növekedni kezd, osztódik, és egy kolóniát hoz létre. Ezután meg tudjuk számolni a telepeket, és ezt használjuk a mintában lévő baktériumok számának mértékegységeként” ‒ mondta dr. Joe Latimer.

A MoneySuperMarket 2000 sofőrt kérdezett meg a tanulmányhoz. A megkérdezettek egyharmada bevallotta, hogy soha nem tisztítja a kulcsait, míg 49% azt mondja, hogy havonta takarítja őket. Ebből az érdekes felmérésből kiderült, hogy a BMW-seké a legtisztább kulcs, 57%-uk gondoskodik a kulcsai tisztán tartásáról, amivel minden más autógyártó rajongóit verik.

Persze a steril tisztaságot hiába hajhásszuk, és gyakorlatilag ennek nincs is értelme: normál üzemmódban működő immunrendszer mellett ezek a baktériumok semmilyen problémát nem okoznak. Ha pedig túltekintünk a kulcson, akkor az eddigi kutatási eredmények megmutatják, hogy a benzinkutak töltőpisztolyai, az autók kormánya, ülései mind-mind hemzsegnek az apró élőlényektől.