Egy vadonatúj Mercedes-Benz látta kárát négy fiatal „csínytevésének” Németországban. A tizenévesek június 29-én, vagyis múlt hét vasárnap másztak fel egy éppen várakozó autószállító vonat szerelvényére azzal a szándékkal, hogy ellopják az egyik autót.

Be is szálltak a Mercedesbe, majd beindították a motorját, igaz, egyelőre nem tisztázták, ez hogyan sikerült. Ezután a kocsi hátramenetben indult el, és azzal a lendülettel – mintegy 1,5 méteres magasságból – legurult a trélerről. Körülbelül 15 méterrel a tréler mögött állt meg a síneken. A sérült járművet a mozdony vezetője vette észre, aki azonnal értesítette a hatóságokat.

Leesett a vonatról az új autó, amit a fiatalok akartak ellopni 1

Fotó: Bundespolizei Bremen

A brémai szövetségi rendőrség közleménye szerint a bizonyítékok gyűjtése közben jelentkezett egy szemtanú, aki azonosította a fiúbanda egyik tagját. Állítólag egy 15 éves diepholzi fiú volt az egyik elkövető, aki azzal árulta el magát, hogy közvetlenül az eset után a nővérét hangüzenetben tájékoztatta a történtekről. Az otthonában, szülei jelenlétében hallgatták ki, és bevallotta, hogy a barátaival gyakran megfordult a vasúti szállítókocsin, ahol fényképeket készítettek a kocsi belsejéről is.

Vasárnap este a három barátjával bepattant a kocsiba, azonban amikor beindult a motor, a Mercedes pechükre hátrafelé kezdett gurulni. Az ügyben mindhárom kamasz ellen vizsgálat folyik, várhatóan súlyos anyagi kártérítést kell fizetniük.

Mostanában nem ő volt az első fiatalkorú autótolvaj, aki felhívta magára a figyelmet – részletek a Vezess alábbi cikkében: