Lázban éghetnek már a kerékpársport szerelmesei, ugyanis szombaton az idei versenyszezon egyik legfontosabb eseménye rajtol el a 112. Tour de France képében. Ezúttal 21 szakasz és 3338,8 kilométer vár a mezőnyre a háromhetes franciaországi országúti körversenyen, aminek az útvonalát a sík és a dombosabb mellett hegyi szakaszok is tarkítják, de mindnek megvan a maga nehézsége.
Felmerül azonban a kérdés, hogy mi alapján határozták meg az egyes szakaszok nehézségét. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a legenda szerint ehhez egy francia autónak, történetesen a Citroën 2CV-nek – ismertebb nevén: Kacsának – is köze van.
Hogy melyik az a Kacsa – mutatjuk, a képre kattintva galéria nyílik:




Hogyan?
A 2CV-ből az évtizedek folyamán közel négymillió darabot adtak el, noha a kéthengeres motorok kezdetben 9, de a legjobb esetben is mindössze 29 lóerős teljesítménye mai füllel már fájóan kevésnek hangzik. Mivel a 20. század ikonikus francia népautóját – melyet 1948-tól egészen 1990-ig gyártottak – négyfokozatú, manuális sebességváltóval szerelték, ezért a különféle emelkedőket négy kategóriába sorolják: a 4-es típusúak számítanak a legkönnyebbnek, az 1-es kategóriába tartozók pedig a legnehezebbnek, írja a Jalopnik.
A 4-es szintű emelkedőkkel a Citroën városi kisautója még négyes fokozatba kapcsolva is könnyedén megbirkózott, míg a pólus másik végén azok az emelkedők találhatók, amik első fokozatban is felérnek egy kínszenvedéssel.
Fotó: Blick/RDB/ullstein bild/Getty Images
Ostobaság-e, vagy sem?
Ha az útvonalért is felelős versenyigazgatónak, Thierry Gouvenou-nak tesszük fel a kérdést, azt fogja válaszolni, hogy ez ökörség. Tavaly a Rouleur című szakportál hasábjain sor is került erre a párbeszédre, ugyanis az interjúban kétkedve fogadta, hogy a 2CV-nek bármi köze is volna az emelkedők és hegymenetek osztályozásához.
„Talán újságírók görbe estéjéből származik a történet” – véleményezte a feltevést. „Annyi ilyen történet van a kerékpározásban, amit az idők során kiszíneztek. Megeshet, hogy némelyikben van némi igazság, de nem hiszek ezekben.”
Fotó: David C Tomlinson/Getty Images
Úgyhogy azt már a közönség fantáziájára bízták, elhiszik-e neki, hogy a kérdés a matematikán és számos tudományos képleteken alapul, vagy valóban létezik-e egy olyan elvetemült útvonaltervező, aki adott esetben évről évre egy gyenge, mára már kiöregedett autóval zarándokol(t) végig a több ezer kilométeres útvonalon.
És ha már Kacsa: az a hír egyáltalán nem kacsa, hogy a Citroën több évtized után visszahozhatja a Kacsát. A részletekről az alábbiakban számolt be a Vezess:



