Érintőlegesen már foglalkoztunk a Redust munkásságával, ugyanis a német tuningcég egy eddig betöltetlen piaci rést fedezett fel azzal, hogy egy olyan hétköznapi modellt piszkált meg, mint a harmadik generációs Dacia Duster. Bár sokan feltehetik a kérdést, hogy kinek jut eszébe egy Daciát tuningolni, annak tükrében, hogy a Duster 2018 óta a legkapósabb városi terepjáró az európai piacon, nem indokoltalan az elgondolás.

Kétféle optikaituning-készletet is kidolgoztak a Redust, illetve a Carpoint Dacia-specialistái; az egyik a „Sport”, a másik az „Offroad” névre hallgat.

A képre kattintva galéria nyílik:

59 fotó

A Sport esetében egyértelműen a dinamikusabb, egyedibb megjelenésre helyezték a hangsúlyt, kezdve a kerékjárati ívek kiszélesítésével, amik mindkét oldalon 20 milliméterrel toldják meg a modellt. A feltűnő, a motorháztetőn kialakított légbeömlő még agresszívabbá teszi a Dustert, sőt, a nyílásai azt a látszatot keltik, mintha egyfajta légteret biztosítana a turbófeltöltős motor számára. A sportos motorháztetővel összhangban van a túlméretezett hátsó spoiler.

Ugyan a motorhoz nem nyúltak hozzá, a készletnek része a rozsdamentes acélból készült, két kipufogócsővel is ellátott kipufogórendszer, ami erőteljesebbé teszi a Dacia hangzását. Mindemellett a KW Automotive közreműködésével a felfüggesztéshez új rugóstagot fejlesztettek, ami lehetővé teszi a hasmagasság változtatását, ezáltal dinamikusabbá téve a kezelhetőségét.

Ilyen keménynek Dacia még nem mutatta magát 6

Dacia Duster Redust Sport (Fotó: Redust)

Természetesen új, 20 colos könnyűfém felniket is tartalmaz a csomag, azok magasfényű fekete és ezüst színben is rendelhetőek. Ugyanígy a karosszériakiegészítők színe is variálható: magasfényű fekete, valamint matt, durva felülettel is kérhető.

Ezzel szemben az Offroad-csomagnál az olívazöld az alapszín, és minden külső, illetve belső kiegészítő ehhez igazodik. A látványos karosszériaelemek mellett itt is a hasmagasságban van a kulcs, azt ugyanis az első tengelyen 30, a hátsón pedig 20 milliméterrel növelték egy emelőkészlet beszerelésével. Ezen felül alumínium takarólemezekkel gondoskodtak a hűtő, az olajtartály, a sebességváltó és más alkatrészek védelméről.

Hűen ahhoz, hogy ez a terepre szánt verzió, terepfelniket és terepgumikat kap ebben a konfigurációban a Dacia. A rusztikus megjelenésre a motorháztető íve, az oldalüvegen elhelyezett matricák, a LED-lámpák, a tetőcsomagtartó, az elöl és hátul egyaránt matt fekete lökhárító, valamint az alumínium fellépők erősítenek rá.

Ilyen keménynek Dacia még nem mutatta magát 7

Dacia Duster Redust Offroad (Fotó: Redust)

A rendhagyó kivitelű, a Renault 1,0 literes és 101 lóerős, 1,2 literes és 131 lóerős, valamint 1,6 literes és 141 lóerős motorjaival szerelt Daciákhoz a Carpoint oldalán lehet hozzájutni: a Sport- és az Offroad-változat ára is 28 490 euróról, átszámítva 11,5 millió forintról indul, aki viszont a másik végletben gondolkodik, annak közel 46 ezer euróval, azaz több mint 18,5 millió forinttal kell számolnia.

A hagyományos Dacia Dusterből a legújabb már a Vezess szerkesztőségében is járt. Tapasztalatainkról az alábbi tesztben számoltunk be: