Repülőrajtot vett a Xiaomi SU7 Ultra, miután 2025 márciusában piacra dobták: alig két órával a forgalmazás megkezdése után tízezer darabot adtak el az 1548 lóerős elektromos sportkocsiból. A napokban azonban kellemetlen meglepetés érte a Xiaomi ügyfeleit, amikor a kínai gyártó úgy döntött, hogy 650 lóerőt lecsíp az autó teljesítményéből egy szoftverfrissítéssel.

A képre kattintva galéria nyílik:

8 fotó

A szoftver 1.7.0-s verziójával nagyjából 900 lóerőre csökkent a teljesítmény, miközben új feltételhez kötötték a maximális erő aktiválását. A tulajdonosoktól elvárták (volna), hogy egy, a Xiaomi által kijelölt versenypályán egy bizonyos idő alatt érjenek körbe, ezzel bizonyítva a vezetési tudásukat. Az ügyfelek körében nagy port kavart a húzás, azonban az óriásvállalat szerint biztonsági okok miatt vezették be a korlátozásokat – írja a CarNewsChina.

A maximális, 1548 lóerős teljesítményt versenypályára tervezték, megfelelő gumiabroncsok használata és felkészülés mellett. Azt akarjuk biztosítani, hogy a tulajdonosok biztonságos keretek között élvezhessék a teljesítményt

– így szólt a hivatalos indoklás, ám ez nem győzte meg az elégedetlenkedő ügyfeleket, akik rossz néven vették a teljesítménykorlátozást, mondván, ha már kifizettek csaknem 530 ezer jüant, átszámítva 26 millió forintot, az összegért elvárják, hogy az SU7 Ultra teljes tudását igénybe vehessék.

Lekorlátozták az 1500 lóerős autót, tömeghisztéria tört ki 6

Fotó: Xiaomi

Végül engedett a nyomásnak a Xiaomi, és visszavonta a teljesítménykorlátozást, a jövőre nézve pedig egyértelműbb kommunikációt ígért a szoftverfrissítésekkel kapcsolatban.

Már az SU7-tel is magasra tette a lécet az autóiparban épp akkor debütáló Xiaomi, azonban a versenypályára fejlesztett változat még a rutinosabb riválisoknak is feladta a leckét. A három villanymotor által biztosított, 1548 lóerős teljesítménye mellett gyorsulásával és lassulásával emelkedik ki a tömegből. Álló helyzetből 100-ra 1,97, 200-ra pedig 5,96 másodperc alatt gyorsul, és ha kell, a sebességmérő mutatója 350 km/óráig is felkúszik.

Az SU7 Ultráról a Vezess alábbi cikkéből derülnek ki további érdekességek: