Az Egyesült Államok ütőerei az autópályák. Az 1956‑ban elindított Interstate‑rendszer ma már csaknem 80 000 km‑t tesz ki, és a teljes, minden kategóriát lefedő közúti hálózat meghaladja a 11 millió kilométert. Jó minőségű, széles utak, a sebességkorlát mégis sok helyen alacsonyabb, mint Magyarországon. Az átlagos érték 113–121 km/óra körül mozog, de mivel 1995 óta állami hatáskör a sebességhatár kiszabása, így egyre több helyen emelik ezt az értéket.
Nagyobb tempó – 128 km/óra
Észak‑Dakota lesz a következő a sorban, ahol bizonyos többsávos autópálya‑szakaszokon 128 km/órára (80 mph) emelik a legális csúcssebességet – ami, ha valaki járt már arrafelé, igazán üdvözlendő változás.
Az állami törvényhozás a múlt héten fogadta el a jogszabályt, amelyet Kelly Armstrong kormányzó május 5‑én írt alá. A javaslat tiszta többséggel, de nem elsöprő arányban ment át; a North Dakota Monitor szerint ugyanazon a napon korábban még elbukott, majd egy második szavazáson kapott zöld utat. A képviselők a magasabb – 161 km/órát (100 mph) is meghaladó – gyorshajtásokra kiszabandó bírságok emeléséről és bizonyos szakaszok rugalmas korlátozásáról is egyeztettek.
Felmerült az is, hogy a nagyobb megengedett sebesség több balesetet hozhat.
Mivel a jelenlegi plafon 121 km/óra (75 mph), a plusz 8 km/órás emelés nem tekinthető drámainak. A The Drive rámutatott, hogy az új érték jobban tükrözi a járművezetők tényleges utazótempóját. A döntéshozók Dél‑Dakota tapasztalatait vették alapul: ott 2015‑ben vezették be a 128 km/órás korlátot, és azóta nem nőtt mérhetően sem a balesetek, sem a halálesetek száma.
Az új, 128 km/órás határ a többsávos gyorsforgalmi utakon érvényes. A friss törvény lehetőséget ad arra is, hogy az illetékesek az időjárási és forgalmi viszonyok szerint ennél alacsonyabb limittel éljenek, különösen a nagyobb városok környékén.
Emelés Európában
A sebességhatárt emelő országok sorába tartozik Csehország is, ahol egyes autópálya-szakaszokon 130-ról 150 km/órára emelik a maximális megengedett sebességet – írja cseh források alapján a Bild. Júliusban a nemrégiben átadott D3-as autópálya Tábor és České Budějovice közötti részén kezdődik a próbaidőszak. Ködös vagy esős időjárás esetén nem lesz érvényben a magasabb érték, ezt az arra alkalmas, változtatható tartalmú – rendszerint digitális – táblákon jelezni fogják.
Budapesten épp ellenkezől folyamat zajlik, csökkentik a sebességhatárokat. Olvasd el a Vezess cikkét a témában:


