A bírósági ítélet szerint 2024. február 23-án ittasan ült a volán mögé egy férfi, amikor meg akarták állítani a rendőrök, ezért menekülni kezdett, azonban nem sokkal később egy szabályosan parkoló autónak ütközött. A többszörösen büntetett előéletű, a baleset okozásakor más büntetőeljárás hatálya alatt álló vádlott
először 20 ezer, majd 200 ezer forintot próbált a rendőröknek átadni, hogy mentesüljön az eljárás alól
– írja közleményében a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség.
A pénz átadása közben lekezelően még meg is kérdezte a vele szemben intézkedő rendőröktől, hogy
ennyi elég lesz?
A férfit ezek után megbilincselték, és a rendőrkapitányságán előállították.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A Miskolci Törvényszék a vádlottat hivatalos vesztegetés és ittas vezetés miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, továbbá 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől – a bíróság azonban a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője elsődlegesen részben felmentésért, másodlagosan enyhítésért nyújtott be fellebbezést. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, egyben a védelmi fellebbezések elutasítását indítványozta.
A vádlott mindent megtett az újabb felelősségre vonás elkerülése érdekében, hiszen amikor az első próbálkozását visszautasították, azt tízszeres összeggel megismételte. Úgy vélik, vele szemben lényegesen hosszabb, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés és ahhoz igazodó közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása indokolt. Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla fog dönteni.
A Vezess korábbi cikkéből kiderül, mi történik, ha nem állsz meg egy rendőrnek:
