Nem unatkoznak a német autóklub az ADAC autómentéssel foglalkozó szakemberei, sőt a legutolsó teljes adatokkal rendelkező év tanulsága szerint egyre több a munkájuk. Míg 2023-ban 3,5 millió esethez riasztották őket, addig ez a szám tavaly 3,6 millió hívásra emelkedett. A legsűrűbb hónap január volt, amikor 377 000 lerobbant autóhoz mentek a helyszínre segíteni.
A lerobbanások kapcsán pedig minden évben megkapják a kérdést: hogy állnak az elektromos autók? Megbízhatóak? Mivel már elég adat áll rendelkezésre, így tapasztalataik alapján tudnak válaszolni erre a kérdésre.
Több elektromos autó, több lerobbanás
Mivel eleve nőtt az elektromos autók száma, így a riasztások is emelkedtek, 43 678 alkalommal vonultak ilyen típusú gépjárművekhez, ami komoly, 46 százalékos emelkedést jelent. Ez nem aggasztó szám, inkább azt mutatja, hogy tényleg tömegesen jelentek meg a villanyautók a német utakon.
Ráadásul most hosszabb időintervallumot tudtak vizsgálni, így az adatok tényleg relevánsak lehetnek ebben a kérdéskörben.
Az ADAC által kiadott közleményben megjegyzik, hogy az összehasonlítás eleve nehéz. A helyi hatóságok regisztrációi alapján az autók átlagéletkora 10 év Németországban, amihez mérve a villanyautók relatíve fiatalok. A korral pedig egyre több lerobbanás jár, így nem lenne objektív, ha idősebb, belső égésű motorral szerelt autókat is belevennének a statisztikába.
Ezért a 2020‒2022 közötti három évben újként regisztrált autókat vizsgálták, amely alapján a villanyautókra nézve pozitív eredmény született.
A „lerobbanási index”, ami azt mutatja, hogy hány eset jutott ezer forgalomban lévő autóra, magasabb volt a belső égésű motoros autóknál, mint az elektromos típusok esetén.
Összegezve, a 2‒4 éves kategóriában az ADAC indexe alapján a belső égésű motorral szerelt autóknál 9,4 volt a lerobbanások aránya (ezer darab autóra ennyi hívás jutott), míg az elektromos autók esetén csupán 3,8 volt ez a szám.

Ráadásul ez a jó érték is egy csökkenő sorba állítható be, tehát a négyévesek még problémásabbak voltak, de alapvető javulást mutattak az évek során. Ezt az ADAC azzal magyarázta, hogy a villanyautók kinőtték a gyerekbetegségeiket, és már kevesebb probléma akadt a gyártók által benézett típushibákból.
Miért kerültek előnybe a villanyautók?
Mindegy, milyen motor hajtja, a legtöbb lerobbanást a fedélzeti 12 voltos akkumulátor okozta, a villanyautóknál a hívások 50 százaléka mögött ennek lemerülése, hibája állt, míg a benzines-gázolajos kocsiknál 45 százalék volt az arány. A villanyautóknál még a fedélzeti elektronika okozhatott gondot, magával a motorral, hajtáslánccal kapcsolatban szinte alig jegyeztek fel meghibásodást.
Ennek okai nyilvánvalók, kevesebb mozgó alkatrész, egyszerűbb felépítés jellemzi az elektromos hajtást (az akkumulátorcsomagtól eltekintve), alacsonyabb az üzemelési hőmérséklet, így a kopás mértéke is kisebb.
A villanyautóknál a kulcsot is ritkábban zárják be az autósok, mert sok esetben a modern technikával felszerelt típusokat akár applikációról is ki lehet nyitni, a mobiltelefon pedig mindig zsebben van.
A legfrissebb statisztikák megerősítik a trendet: az elektromos autók megbízhatóbbnak bizonyulnak, mint a belső égésű modellek. Ugyanakkor izgalmas lesz nyomon követni, hogyan alakul ez a kérdés az elkövetkező években.

