A fejlesztők több mint egy éven át próbálták orvosolni a Waze Google Asszisztens hibáit, de végül nem találtak megoldást, így a funkció törlése mellett döntöttek – számolt be róla a TechCrunch.

A problémát több felhasználó is jelezte Redditen: amikor rányomtak a mikrofon gombra és beszéltek, az Asszisztens látszólag érzékelte a hangjukat, mégsem érkezett válasz.

A Google tulajdonában lévő Waze viszont már dolgozik egy új hangalapú megoldáson, amely a jövőben válthatja a most megszüntetett funkciót az Apple készülékeken. Október óta egy mesterséges intelligenciára épülő programot is tesztelnek, így elképzelhető, hogy nem kell sokat várni az újdonság megjelenésére.

Az egész dolog hátterében azonban az állhat, hogy a Google a hónap elején jelentette be, egyre több felhasználót állít át az Asszisztensről a Gemini-re (a Google mesterségesintelligencia-szoftvere). A vállalat célja, hogy még idén fokozatosan kivezesse az Asszisztenst szinte minden mobilkészülékről.

Az androidos Waze-felhasználókat egyelőre nem érinti a változás, ők továbbra is használhatják az Asszisztenst.