A Toyota jelenlegi palettáján két összkerekes (GR Yaris, GR Corolla), valamint két hátsókerekes (GR86 és GR Supra) sportmodell található. Ám itt nem állnak meg, legalábbis ezt ígéri a japán gyártó.

Amellett, hogy már fejlesztik a fent említett modellek utódjait, még legalább három vadonatúj Gazoo Racing-verziót fognak bemutatni.

A japánok azt is megerősítették, hogy sem a benzinmotorról, sem a manuális váltóról nem mondanak le a sportkocsik esetében, ugyanakkor a jobb teljesítmény és kisebb fogyasztás érdekében a hibrid hajtás alkalmazása is napirenden van.

A három új sportmodell közül a legnagyobb várakozás egy ikon visszatérését előzi meg. A GR Celica 2026-ban debütálhat.

A kétajtós kupé összkerekes lesz, a hajtásról pedig a Toyota új, kétliteres turbómotorja gondoskodik majd, amely az utcai verziók esetében 400 lóerő körüli teljesítményt ad le, míg a pályaversenyekre hangolt kocsik 600 lóerősek lesznek. A Celica visszatérése már régóta napirenden van, hiszen az 1970 és 2006 között hét generációt megélt legenda sok autórajongó kívánságlistáján szerepel.

Batmobile-t épít a Toyota, állati jól néz ki 1

Toyota Celica koncepció

De jön új MR2 is

Az eredeti MR2 három generációját 1984 és 2007 között gyártották, és ez volt az első, nagy sorozatban készített, középmotoros japán autó. Az aranysárga FT-se koncepció az új MR2 karosszériájának előfutára, a technikát pedig a Yaris M-ben csodálhattuk meg. A Celicához hasonlóan az MR2-nek is kétliteres turbós motorja lesz, ám a teljesítmény itt 300 és 400 lóerő között várható.

Batmobile-t épít a Toyota, állati jól néz ki 2

Toyota MR2 koncepció

A középmotoros elrendezés a kétülésesben is megengedi az összkerékhajtás kialakítását, de a gyengébben motorizált változatok hátsókerék-hajtással operálnak majd.

Azt hihetnénk, hogy az új Celica és MR2 érkezése miatt a Toyota elkaszálja a GR86-ot. Szerencsére nem ez a helyzet, hiszen az utód fejlesztése már folyamatban van, a változás csupán annyi, hogy a Toyota ezúttal nem a Subaruval, hanem a Mazdával közösen dolgozik. Így elképzelhető soros hathengeres benzinmotor is a kocsiban.

A Supra név sem merülhet feledésbe

Az utód viszont már nem BMW-technikára épül: vagy a Toyota saját fejlesztése lesz, vagy e modell esetében is a Mazdával működnek együtt.

Joggal merülhet fel a kérdés: miként fér meg ennyi kompakt sportkocsi egymás mellett? Nos, a Celica erősebb és összkerekes lesz, a GR86 kisebb teljesítményt és hátsókerék-hajtást kínál majd. A Supra is marad a két hajtott keréknél, ám drágább, igényesebb modell lesz a GR86-nál, míg az MR2-t kétüléses, középmotoros elrendezése már önmagában kuriózummá teszi.

A sportmodellek fejlesztésével ugyan rengeteg munkája akad a Toyota Gazoo Racingnek, ám az igazi nagyágyúra minden bizonnyal Lexus-embléma kerül.

Készül ugyanis a legendás LFA utódja, amelyben a Toyota felvonultatja technológiája és műszaki tudása legjavát.

Batmobile-t épít a Toyota, állati jól néz ki 3

Lexus LFA koncepció

A hosszú géptető és az alacsony tetővonal révén különlegesek a sportgép arányai. Az alumíniumvázra szénszálas karosszériaelemek kerülnek. A szupersportkocsi hajtását 4,0 literes, V8-as benzinmotorra és öntöltő hibrid hajtásra bízzák, a legalább 900 lóerős teljesítmény önmagában garantálja, hogy a Lexus Batmobile-ja igazi fenevad lesz.

Galéria