A kulcs nélküli nyitás és indításrendszer alapvetően ugyanúgy működik, mint a hagyományos gépkocsik távirányítós központi zára, illetve elektronikus indításgátlója, azzal a különbséggel, hogy a rendszer a vezető beavatkozása nélkül adja le, illetve fogadja az ajtózárak oldásához szükséges kódsorozatot.

Amennyiben a vezető magánál tartja a jeladót, az ajtók nyitásához elegendő meghúznia a kilincset, a motor indításához megnyomnia egy gombot, majd a vezetés végeztével, kiszálláskor elég elhagyni az autót kulccsal a zsebben, a zárás automatikusan megtörténik. 

Több évtizedes találmány

Az első, ilyen jellegű rendszert a Siemens fejlesztette ki az 1990-es években, első piaci alkalmazására a Mercedes-Benz W220 (S-osztály) fedélzetén került sor 1998-ban. Ezeket az eszközöket még a kulcshoz hasonló módon egy nyílásba helyezve kellett elfordítani.

Ha kártyával indul az autód, akkor ezt tudnod kell 1

A tömeggyártók között először a Renault vezette be a megoldást, amit megfejelt még több kényelmi funkcióval. A történet 2001-ben kezdődött, amikor a francia gyártó piacra dobta a Laguna II-t, amit igyekeztek modern megoldásokkal teletömni.  

Egyre fejlődött az idővel

A típus fejlesztéséért felelős Bernard Dumondel egy luxemburgi hotelben szállt meg az autó hivatalos bemutatója előtt. Amikor a mágneskártyájával próbált belépni a szobájába, hirtelen bevillant az ötlet, miért ne lehetne az autó kulcsa is érintésmentes kártya?

A koncepció azonnal formát öltött: egy olyan kártya, amely vezeték nélkül kommunikál a járművel, és egyszerű közelséggel aktiválja az ajtózárakat. Dumondel az ötlettel felkereste a Renault vezetőségét, és a projekt azonnal zöld utat kapott.

A korai verziók persze nem voltak tökéletesek: a kártya érzékeny volt a külső zavaró frekvenciákra. A Renault 6000 ügyfélinterjún alapuló fejlesztési tervet készített, hogy a rendszer valóban működőképes legyen, az indítókártya pedig folyamatosan fejlődött az idővel. Az első verziókat még foglalatba kellett helyezni indításkor, 2007-ben jött a valódi, teljesen érintésmentes használatot biztosító rendszer. 

Így könnyen belefuthatunk 10-15 éves használt autóknál, az ilyen idős kártyák pedig képesek meghibásodni, lemerülni, de akár be is ázhatnak. Ilyenkor mit tehetünk egyszerű autósként? Ott a kártya a zsebünkben, de az autó nem reagál! A beltérbe szerencsére bejuthatunk a kártyába rejtett fizikai kulcs segítségével. Ezt általában a kártyát, jeladót kézzel szétpattintva kaparinthatjuk meg. Maga a kulcslyuk is sok esetben rejtett, a kilincs szélén egy kis műanyag fedél alatt található. 

Ekkor még mindig ott az indítás feladata, és szerencsére erre is gondoltak a tervezők. A kártyában van egy olyan chip, ami akár egy bankkártya esetén nem igényel külső erőforrást, és lemerült elem esetén is működik. Ilyenkor elég a kártyát a start-stop gombhoz tartani, és így már indítható a motor, az előírásoknak megfelelően.