A BYD egyik almárkáján keresztül a kínai piacon már forgalmazza egyik olyan újdonságát, ami formabontó újításokat villant, és eddig ismeretlen trükkökkel dobja fel a mindennapi közlekedést. A korábban Audikat rajzoló Wolfgang Egger által tervezett újdonság 5,18 méter hosszú, 1,99 méter széles és 1,48 méter hosszú.

Ez a Denza Z9 GT, amely a prémium kategóriában kíván versenyezni olyan modellekkel, mint a Porsche Panamera.

A belső tér luxusát két hűtőszekrény is fokozza: egy 4 literes az első és egy 10 literes a hátsó utasok számára. Emellett a jármű felszereltségéhez tartozik a Devialet-hangrendszer, a második sori ülések elektromos állítása, valamint egy fejlett vezetőtámogató rendszer, amely 33 szenzort és két LIDAR-egységet használ az autonóm vezetési funkciókhoz.

A Denza Z9 GT kétféle hajtáslánccal érhető el: plug-in hibrid (PHEV) és teljesen elektromos (BEV) változatban. Előbbiben egy 203 lóerős, 2 literes, turbós benzinmotor és három villanymotor található, a belső égésű motor leginkább generátorként működik, az összteljesítmény eléri a 858 lóerőt. Akkumulátora a plug-in hibridek világában bődületes méretű, a 38,5 kWh-s lítium-vas-foszfát (LFP) teleppel a tisztán elektromos hatótáv 201 km, míg a teljes hatótáv eléri az 1100 km-t. 

Három motorjával összesen 952 lóerős teljesítményt nyújt a teljesen elektromos verzió. A 100,1 kWh-s LFP akkumulátorral a hatótáv 630 km a kínai CLTC szabvány szerint. Menetdinamikája tényleg hozza a Porsche szintjét 3,4 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra.

Az eszement teljesítmény mellett a különleges kormányzás is kiemeli a modellt: a hátsó kerekek akár 20 fokos szögben is elfordulhatnak, így képes oldalazva közlekedni, szűk utcákban. Ez az úgynevezett „crab-walk” (rákjárás) funkció.

A Denza Z9 GT továbbá egy fejlett parkolási asszisztenst is megkapott, amely kihasználja a hátsókerék-kormányzás és a „crab-walk” funkció előnyeit. Ez a rendszer lehetővé teszi a jármű számára, hogy automatikusan és precízen parkoljon be szűk helyekre. Csak ki kell jelölni a célterületet az érintőképernyőn, és a megadott szögben az autó befordítja saját magát. Igaz, ez szó szerint megeszi a gumikat, de nyilván nem minden nap kell így beállni.