A szomszédoknál futó Brenner-autópálya (A13) a következő évtizedekben komoly átalakításon, felújításon megy át, szóval az arra közlekedők komoly forgalmirend-változásra számíthatnak majd nap mint nap. Az ezen a festői útvonalon található Lueg-híd felújítása 2025 januárjában már elkezdődött, de nem marad ki a rekonstrukcióból a legendás turistamágnes, az Európa-híd sem.

Az A13-as autópálya Innsbruckból indul, és egész az olasz határig meg sem áll.
Az Európa-híd újjáépítése 2040-től
2040-ben az Európa-hidat teljes egészében lebontják. A Wipp-völgy területének 2029 és 2047 közötti építési tervében az szerepel, hogy a híd újjáépítési munkálatai négy évig tartanak majd. A kivitelezés pontos módja és a forgalomelterelés részletei még nem véglegesek, de várhatóan jelentős korlátozások lesznek a szakaszon, és nyáron más útvonalat kell majd keresniük a turistáknak, hogy eljussanak az olasz tengerpartra.
Az Európa-híd a Brenner-autópálya központi eleme, amely évente több millió járművet szolgál ki. Az osztrák autópálya-üzemeltető az elöregedés és a nagy forgalmi terhelés miatt döntött a híd lebontása és újjáépítése mellett. A híd lezárása jelentős torlódásokat okozhat, mivel ez az útvonal az egyik legfontosabb közlekedési folyosó Észak- és Dél-Európa között. Jelenleg is folynak a tervezések annak érdekében, hogy a forgalom a lehető legkevésbé sérüljön.
Az Európa-híd 1959 és 1963 között épült, és az Alpok egyik legjelentősebb mérnöki teljesítménye:
- teljes hossza 815 méter,
- magassága a Sill-folyó felett 190 méter,
- építésekor Európa legmagasabb hídja volt.
A monumentális szerkezet hosszú évtizedek óta biztosítja a hatékony közlekedést az Alpokon keresztül. A legmagasabb pillére 146,5 méter, ami az építés idején világrekordnak számított.

Az Európa-híd
Az Európa-híd felújítása nem az egyetlen nagy projekt a Brenner-autópályán. Az elkövetkező években több fontos útszakasz is érintett lesz:
- Lueg-híd (2024–2030)
- Gschleirs-híd (2025. június 3-tól)
- Határalagút Olaszország felé (2025–2026)
- Schönberg-Gschleirs-híd-szakasz (2029–2031)
- Gschnitztal-híd (2029–2032)
A Brenner-autópályán zajló nagyszabású építkezések miatt a következő évtizedekben jelentős torlódásokra kell számítani. Már most is gyakoriak a forgalmi dugók, különösen hétvégenként és a nyári szezonban. Alternatív útvonalként szóba jöhet például a Tauern-autópálya (A10) vagy a Reschen-hágó (B180).