A hatvanas évek végén a nyugati államokban sokan mertek merészet álmodni, ez hozzátartozott a korszellemhez. A jövőt mindenki másnak képzelte, mint ami végül lett: űrbázisok, atomhajtás mindenütt, teljesen újszerű közlekedési eszközök, szuperszámítógépek.

Van, ami megvalósult, az olyan elborult koncepciók azonban, mint a francia tervező, művész, feltaláló Jean Pierre Ponthieu guruló üveggolyója, megmaradtak az érdekesség szintjén. Pedig mókás lenne ma ilyen kevésbé praktikus üvegházakban megfőni a városi dugókban.

“Egy autó kétezerből.” – ezzel a mondattal jellemezte alkotását Ponthieu, mert szerinte túl sok az unalmas szürkeség a világban, és ezért tudnunk kell szokatlan és gyönyörű dolgokat alkotni.

Ha elég bohém a társadalom, most guruló üveggolyókkal járnánk a várost 1

A szépségen lehet vitatkozni, de a l’Automodule mindenképp érdekes darab. Az utastér kétszemélyes, és mivel csupa ablak, a kilátással sincs gond. A négy kerék szokatlan módon került elrendezésre, kettő oldalra került, egy-egy pedig előre és hátra. 

Így a gömbautó búgócsiga módjára egy helyben is képes volt pörögni, de ennél is érdekesebb a hidraulikus rendszer. Az energiát egy 248 köbcentis, kétütemű, kéthengeres, karburátoros motor biztosította, de nem ez hajtotta közvetlenül a kerekeket. Egy pumpát működtetett, ami a hátsó kerékagyba szerelt hidraulikus motoron keresztül bírta mozgásra a szerkezetet. Mivel adott volt ez a rendszer, így kihasználta az állítható magasságú futómű megvalósítására is. 

A masina így közel 25 centiméterrel megemelhető volt, és akár ágaskodni is tudott, képes volt megdőlve felemelni az első kerekét. A végsebesség 45-50 km/óra körül alakult, és összesen tíz darab készült a formabontó járműből.

Ha elég bohém a társadalom, most guruló üveggolyókkal járnánk a várost 2

Mint ahogy az várható volt, az autóvásárlók nem voltak vevők a radikális dizájnra, inkább divatmagazinok használták fotós háttérnek a hetvenes években. 

Ha elég bohém a társadalom, most guruló üveggolyókkal járnánk a várost 3