Látott már nagyon furcsa dolgokat a világ, de erre most nehezen tudtunk volna felkészülni. Egy olyan Dodge Viper került fel az eBayre, amiben összesen 12-en férnek el. Hogy extrém átalakításból már láttunk párat, az nem azt jelenti, hogy láttuk már mindet. Belegondolni is nehéz, mit művelhet egy ilyen szörnyeteg egyszerre 12 emberrel.

A nyújtott Viper teljes hossza 7,62 méter és egy RT/10-es modellből készült. A művész egy speciális járművekre specializálódott, főként televíziós- és mozifilmekhez autókat készítő műhely, a Unique Movie Cars. Gyártottak kellékautókat például az Indiana Jones filmekhez és a Vissza a jövőbe trilógiához is, de a Smokey és a bandita autóit is ők szolgáltatták.

Technikailag sajnos sok nem derül ki a Viperről, de annyi biztos, hogy a 415 lóerős V10-es szívómotor van benne és a kézi váltót is megtartották. Ahhoz, hogy ekkora súlyt elbírjon, jelentősen meg kellett erősíteni a padlólemezt, nem kizárt, hogy valamiféle létravázzal toldották meg az önhordó karosszériát.

7,6 méter hosszú és 12-en férnek el ebben a Viperben 2

Mivel egy kabrióból készült, az utasok feje felett semmiféle tető nincs. A hátsó utastér kialakítása pedig inkább hasonlít egy hagyományos limuzinéhoz, vagyis nincsenek benne ülések, csak körbe padok, ezzel így biztonságosan még városi sebességgel sem lehetne közlekedni. Közúton nem is használták soha a szerkezetet, televíziós műsorokban, filmekben, rendezvényeken szerepeltették.

7,6 méter hosszú és 12-en férnek el ebben a Viperben 3

Így is belecsúszott majdnem 10 000 kilométer, vagyis volt dolga rendesen a furcsa limuzinnak. Az 1996-os Viperből épült szörnyetegért 135 000 dollárt várnak, vagyis nagyjából 40,5 millió forintra becsülik az értékét. Ennyiből egy hasonló korabeli ép Viper is megvásárolható, sőt, fel is újítható teljesen, így nagy ötletek kellenek ahhoz, hogy valaki megvásárolja ezt a limuzint. Tárolni és szállítani sem lehet egyszerű, de kétség kívül nagy sikere lehet autós rendezvényeken.